Magyarország kúl

Napváró teraszt és majorságot épít a tihanyi apátság

Balatoni panorámás napfelkelte teraszt, gyógynövényeket termelő komplett majorságot, megújuló kiállítást és cukrászdát terveznek a tihanyi bencések.

A tihanyi apátság épülete

Többszáz millió forintos fejlesztéseket tervez a Tihanyi Bencés Apátság. Az eddig elnyert pályázati forrásokból megújul a múzeumi kiállítás, balatoni panorámás napváró teraszt alakítanak ki, a Rege Cukrászda pedig új melegkonyhát, cukrászüzemet és kiszolgálópultot kap. További források reményében készen áll egy apátsági levendula- és gyógynövénymajor terve is – értesült a hirbalaton.hu.

Óvatos becslések szerint is évi kétmillió ember fordul meg a tihanyi apátsági templom és a panorámaterasz környékén. Az itt élő, tíztagú bencés szerzetesközösség – történelmi hagyományaihoz híven – vendégszeretetéről híres, és még a nyári szezonban is türelmesen tűrik az otthonukat érő turistarohamot.

A tihanyi apátság (MTI-fotó: Faludi Imre)

Mihályi Jeromos OSB, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárójának gazdasági helyettese szerint „a templomra sokan kíváncsiak, és az a tapasztalatunk, hogy utána szívesen nézik végig a kiállításainkat is. Egy 2017-ben elnyert, több mint 200 millió forintos, Európai Uniós forrásból finanszírozott pályázat nyomán tudjuk megújítani az apátság történetét, az alapítólevelet és a szerzetesi életet bemutató kiállításunkat. Ebből az összegből még egy napváró teraszt szeretnénk kialakítani a sekrestye mögötti udvarunkon. Itt a látogatókkal közösen várhatjuk a balatoni panorámás napfelkeltéket, ami a kereszténységben Krisztus jelképe, de a nem keresztény hitűek számára – például az egyre több távol-keleti vendégünknek is – érdekes élmény lehet.”

A 200 milliós kormányzati támogatás fennmaradó, kisebb részéből elkezdték fejleszteni azt a hét hektáros apátsági telket, ami a Belső-tó partján terül el. Itt távlati célként fogalmazódott meg egy majorság létrehozása, ami többek között az apátság és a szerzetesek gazdálkodási kultúráját mutatná be.

A leendő major területén tízezer gyógynövényt már elültettek a tihanyi szerzetesek, akik közül Gellért atya eddig is évi csaknem négyszáz kilogramm teát készített, összegyűjtve a félszigeten fellelhető gyógynövényeket.

1,2 milliárdba kerülne

A major épületét az a Czigány Tamás tervezte, akinek a nevéhez számos pannonhalmi fejlesztés mellett a tihanyi apátság szomszédságában lévő látogatóközpont is köthető. A zárt fogadórész alsó szintjére a már működő gyertyaöntő műhely költözne, az árkádok alatt sétálgatva pedig az üvegfalon keresztül a gyógynövény-feldolgozás is láthatóvá válna. Az itt készülő teakeverékeket az emeleten meg is lehetne kóstolni.

„Három éve határoztuk el, hogy hasznosítani fogjuk ezt a területünket. A három-négy hektáron virágzó levendulamező, mediterrán hangulatú mandula- és gyümölcsfaligetével fajsúlyos turisztikai látványosság lesz a Belső-tó partján. Az 1,2 milliárd forintos beruházáshoz pályázati forrást keresünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top