Magyarország kúl

Madonna és Ryan Gosling is pécsi kesztyűt hord

Tudta, hogy a Pécsi Kesztyű nem is egyetlen gyártót jelent? És hogy az egyik legfontosabb piaca a hazai gyártmánynak Hollywood és világsztárok?

Közzétette: Pécsi Kesztyű / KARMA – 2018. január 24.

„Pár éve alig lehetett Madonnát látni vörös autóskesztyű nélkül, a feltűnő ruhadarabot még egyik turnéján is viselte. A gond csak az volt, hogy az a koncert közben mindig olajos lett, ezért a fellépések után dobta is ki a művésznő. És egyszer hajnali kettőkor jött a telefon: azonnal szükség lenne vagy harminc párra, mert már csak kettő maradt. Fél egykor indul Pécsről a FedEx, addigra kész volt a harminc pár, másnap hajnalra pedig már ki is ért Kaliforniába a szállítmány.”

Hornicz Bernadett, a Karma kesztyűket készítő pécsi társaság kereskedelmi igazgatója mesél műhelyük közepén, Madonna fotója előtt abban az átfogó riportban, amelyet a hvg.hu készített. A rögtönzött tablón ott van az énekesnő mellett Ryan Gosling is, ahogy a Drive – Gázt! című kultuszfilmjében mereven bámul a volán mögül. Kezén a barna autóskesztyű szintén az itteni mesterek keze munkája. „Mindig tudtuk, hol mutatták be éppen a filmet: a premier után ott ugrott meg hirtelen a kereslet a kesztyű iránt.”

Klaszterbe gyűltek

A Karma egyike annak a nyolc cégnek, amelyik ma Pécsett a hagyományos módszerrel gyárt bőrkesztyűt. Bár alapvetően mind divatkesztyűt készítenek, piacaik között vannak eltérések. Horniczék például a magyar származású Gáspár Dórának szállítanak, az ő kaliforniai cégének kesztyűi – Gaspar Gloves márkanéven – rengeteg hollywoodi szuperprodukcióban és még több szupersztár kezén bukkannak fel Madonnától Ryan Goslingig, vagy Batmantől Lady Gagáig.

A Mary női bőrkesztyű nem csak kényelmes, de játékosan elegáns darab is egyben – megtetszett Önnek? Kattintson bátran!#kesztyuhttps://www.pecsikesztyuaruhaz.hu/termek/mary-noi-borkesztyu-0/1905

Közzétette: Pécsi Kesztyű / KARMA – 2018. január 19.

Ami közös bennük, az a módszer, amely több mint 150 éves hagyományt követ: kizárólag kézi szabással, kézzel vagy kézi varrógépekkel készítik el, saját márkanevük mellett pedig a Pécsi Kesztyű Klaszter tagjaiként egy közös védjegyet is használhatnak – persze akkor, ha saját maguk árulják a termékeket.

Különleges anyagok

De miért is olyan különleges az a ruhadarab, amelyikből Madonna több tucatot fogyasztott el, a gyártók viszont – mint Marczi Gábor, a Pécsi Kesztyű Klaszter elnöke mondja. A pécsi kesztyű jellegzetessége az, hogy kézre simul a jobbára báránybőrből varrt ruhadarab. Érthető, hogy legnagyobb kincs itt az alapanyagraktár – mutat körbe Hornicz Bernadett: az olasz bárány nappabőrön kívül van itt szarvas, rénszarvas, de olyan különlegesség is, mint a peccary. Ez utóbbi egy dél-amerikai sertésfajta bőre, amely valamivel vastagabb a báránynál, mégis rugalmas és puha, a látható szőrtüszők pedig érdekes mintázatot adnak neki.

És hogy mi a pécsi kesztyű titka? Leginkább a szabás módja. Először benedvesítik a bőrt, majd kézzel megnyújtják, ami nem csak a megfelelő rugalmasságot biztosítja, de azt is, hogy a hordás során ne nyúljon tovább a kesztyű.

Egy ilyen kesztyűhöz kilenc ember kell – mondják Pécsett, a Karma Kesztyűnél pedig 30-35 ember készíti a ruhadarabokat, tavaly 28-30 ezer párat. Hornicz Bernadett azt mondja, tavaly megbolydult a piac itthon és külföldön is, idén pedig akár a 40 ezret is elérheti a termelés.

☃☃☃ A döcögős januári napok is könnyebben telnek, ha a kezedet meseszép kesztyű védi a hidegtől! :)👍 Like, ha egyetértesz.🖱 Kattints, ha tetszik a képen látható kesztyű >>> https://goo.gl/9eMBkb

Közzétette: Pécsi Kesztyű / KARMA – 2018. január 6.

A pécsiek mindenesetre igyekeznek népszerűsíteni a város nevét viselő nagy hírű terméküket. A Belvárosban 2011-ben nyílt egy kesztyű márkabolt. Marczi Gábor kezdeményezésére tavaly új helyre költözött az üzlet, amelyhez több gyártó is csatlakozott. A látványos üzlet felett pedig egy múzeumban állították ki a nagy állami kesztyűgyár egykori igazgatója, a 62 éve kesztyűsként dolgozó Marczi Mihály által gyűjtött relikviákat.

Létezett korábban is egy kiállítás a siklósi várban, ennek a nyolc éve bedobozolt anyagát szintén bemutatja itt a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A kesztyűgyártást meghonosító Hamerli család gyűjteményével és az 1948 utáni időszak gyűjtésével együtt ez eddig sosem látott mértékű átfogó bemutatása a pécsi kesztyűs szakmának.

Az ő cégüknél az elmúlt évtizedekben 30 ezer modell gyűlt össze. És hogy ebből mi most a divat? Marczi Gábor szerint most a szürke a menő, Hornicz Bernadett úgy tapasztalta, hogy webshopjukban inkább a színes kesztyűket keresik, de a megrendelőik még mindig inkább fekete darabokat kérnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top