nlc.hu
Magyarország kúl
BÚÉK: új filmre készül Goda Krisztina, pénzt is kapott rá

BÚÉK: új filmre készül Goda Krisztina, pénzt is kapott rá

A Teljesen idegenek című nagy sikerű olasz vígjáték remake változata lesz Goda Krisztina ötödik mozifilmje, a BÚÉK címmel készülő alkotást 350 millió forinttal támogatja a Filmalap.

Goda Krisztina (MTI-fotó: Kallos Bea)

A Filmalap közleménye szerint a BÚÉK Bata Éva, Csányi Sándor, Elek Ferenc, Lengyel Tamás, Mészáros Béla, Szávai Viktória és Törőcsik Franciska főszereplésével készül, írja a Médiapiac.com.

A BÚÉK történetében egy szilveszteri baráti vacsora összeszokott társaságának tagjai elhatározzák, hogy a mobiltelefonjaikat az asztalra kitéve minden bejövő hívást, sms-t és üzenetet megosztanak egymással. A kezdetben szórakoztatónak tűnő játék hamar komolyra fordul, a kis elhallgatások után egyre komolyabb hazugságokra derül fény. Barátságok és szerelmek érnek véget, és mindenki szembesül a “nagy kérdéssel”, hogy az őszinteség vajon a legfontosabb, vagy a legkártékonyabb dolog-e az emberi kapcsolatokban.

A 2016-os eredeti változatból, amely Olaszországban óriási közönségkedvenc lett, már több sikeres remake készült Európa szerte. Az áprilistól forgó magyar változat forgatókönyvét Divinyi Réka írta, a társíró Goda Krisztina. A magyarországi bemutató tervezett időpontja 2018 év vége.

A Filmalap ugyancsak döntött a világszerte díjazott dokumentumfilm-rendező Hajdú Eszter (Otthonom, Tarnabod; Ítélet Magyarországon) új filmje, a Siess haza, vár a mama 22 millió forintos támogatásáról. A dokumentumfilm dráma az 1970-es évek legendás rockzenésze, a Hungária majd az LGT szólógitárosa, az amerikába “disszidált” Barta Tamás és Magyarországon maradt édesanyja rendhagyó kapcsolatára koncentrál.

A Siess haza, vár a mama a Miradouro Kft. produkciójában készül Hajdú Eszter forgatókönyvéből és rendezésében, a producer Mester Sándor, a tervezett magyarországi mozibemutató 2018 vége – olvasható a közleményben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top