Magyarország kúl

Cápa mellett töltötték az éjszakát a gyerekek

A cápás pizsiparti csak egyike azoknak az meglehetősen ötletes újításoknak a pécsi állatkertbe, amelyek a gyerekeknek és szüleiknek is szólnak.

A pécsi állatkertet két és fél óra alatt végig is járhatják az érdeklődők, de aki itt töltené az éjszakát, azt is megteheti, írja a PécsMa (videón pedig az MTV riportja látható). Az aludj a cápával elnevezésű programot gyerekeknek találták ki és az éjjelt tényleg a cápa szomszédságában tölthették. Nem kellett mást hozni, mint egy hálózsákot és kispárnát.

– Ennek a kezdeményezésnek az a lényege, hogy a cápa viselkedését, tulajdonságait jobban megismerjék a gyerekek, és a körülötte kialakult tévhitet eloszlassuk bennük – mondja Varga Péterné, az állatkert zoopedagógusa.

A gyerekek közelebbről is megismerkedhettek az állatokkal, mivel az este folyamán etetések is szerepeltek a programok között.

 

A pécsi állatkert az elmúlt hetekben két másik újítással is előrukkolt. Az egyik, az az ingyenes mobilos tárlatvezetés, amit bárki igénybe vehet, akinek van okostelefonja. A telefon segítségével ugyanis körbekalauzolják az érdeklődőt a 250 faj között, miközben az állatokról, az állatkertről is meg lehet tudni érdekes információkat. A másik a karon ülő, egy éven aluli gyermekeknek szól. Nekik egy zenés, nyugtató foglalkozást hoztak létre, amit szintén az akváriumok között tartanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top