nlc.hu
Magyarország kúl
Újra szegény a magyar lottómilliomos házaspár

Újra szegény a magyar lottómilliomos házaspár

Hajléktalanokból lettek lottómilliomosok Andraschek Lászlóék 2013-ban, mára azonban szinte semmi nincs meg a hatalmas, 636 milliós nyereményből. Mi történt?

Üzletük becsődölt, a nyaralót pedig eladták és örülnek, ha mindig van étel az asztalon, írja a Life.hu.

Andraschek László és felesége, a lottómilliókból nyert kávézójukban 2015-ben (MTI-fotó: Krizsán Csaba)

Igazi mesebeli történetként indult Andraschek László és feleségének szerencséje, hiszen hajléktalanként nyertek a skandináv lottón 636 millió forintot. Nagy tervekkel kezdtek új életükbe, de sajnos semmi nem úgy alakult, ahogy szerették volna: kávézójuk becsődölt, nyaralójukat pedig eladták. Ma már az egyszerű emberek életét élik, beosztják az utolsó fillért is. Míg korábban sofőr fuvarozta őket, most örülnek, ha minden fontos dologra jut a pénzükből.

“Annak ellenére is megtalálnak bennünket a kéregetők, hogy elterjedt rólunk: elszegényedtünk. Ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekét, mindent másképp csinálnék.Még a saját rokonaimnak sem árulnám el, hogy nyertünk”

– mondta  Andraschek László felesége, Anikó.

Hozzátette, pénzük inkább a környezetüket boldogította, de őket nem. László már a második elvonókúráján van túl, Anikó pedig pánikbeteg és kialakult egy pajzsmirigybetegsége is. “Senkinek nem kell félnie, azért nem kerültünk a szegényházba. Igaz, Laci nem dolgozhat, hiszen rokkantnyugdíjas, de azért a háztájiban mindketten tudunk tevékenykedni. Gondozom az állatokat, műveljük a kertet, és az egyszerű emberek életét éljük. Megtapasztaltuk már a legnagyobb szegénységet is, voltunk nagyon gazdagok, és most próbálunk teljesen átlagos életet élni, amire mindig is vágytunk” – tette hozzá Anikó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top