„Ausztráliában a hírek szerint már tervezik is az újabb kutatást, amely a csípmentes kapszaicin előállítására fog irányulni, belesimulván ily módon az emberi hülyeségnek ama fővonulatába, amely a világot az alkoholmentes sörrel és a koffeinmentes kávéval ajándékozta meg”
– írta pár éve Váncsa István, az Élet és Irodalomban megjelent Piri-piri című gasztrofilozófiai értekezésében, amelyben a csilipaprika és annak legfőbb hatóanyaga, a kapszaicin kulturális, élettani és pszichológiai vonatkozásaival foglalkozott. A kiváló közírónak, számos remek szakácskönyv szerzőjének igaza van: a kiherélt csípős paprika vitathatatlanul hülye ötlet – és mint ilyen, sajnos korántsem az egyetlen, amivel a folyton kotyvasztó, újdonságra éhes emberiség előrukkolt a nyílt lángon grillezett mamutfarok óta.
Cronut, crookie, rainbow bagel, rámenburger, funfetti és hotdoggal töltött pizza: erre fogékony embertársaink elképesztően találékonyak, ha idétlen ételek kitalálásáról van szó. És nem csak a hanyatló nyugaton, hiszen nálunk, a Kárpát-medencében is számtalan bátor, meglepő, ámde teljesen értelmetlen konyhatechnológiai újdonság született már:
gondoljunk csak a hortobágyi palacsintára, a mátrai borzaskára vagy az utóbbi évek fastfood-mániájának egyik legrémisztőbb teremtményére, a lángosban kínált hamburgerre.
Egytől-egyig borzalmas, ehetetlen ételek, de egyikük sem ér fel azzal a jó ízlés és emésztőszervrendszer elleni merénylettel, amit a rántott túrórudi feltalálása jelentett.
A hazai lapok tudósításai szerint a paníros édesség receptje először tavaly augusztusban bukkant fel az egyik népszerű főzős oldalon. Az frenetikus gasztronómiai bravúr azonmód egy zászló alá terelte a sajtó sok éve verbális lövészárokharcot folytató orgánumait: többek között a 24.hu és a Ripost is beszámolt róla; olyan elsöprő hatása volt, hogy többen biztosra vették, Széll Tamás helyett végül a rántott rudi megálmodóját küldjük majd a lyoni Bocuse d’Or-ra. Már csak azért is, mert mi, magyarok, imádunk mindent kirántani; a wiener schnitzel persze remek dolog, de vajon ki lehetett az, akinek a rántott párizsi vagy a rántott mackósajt eszébe jutott?
Egy igazi hungarikum – a Szovjetunióból
A túrórudi magyar édesség, ezt mindenki tudja – még akkor is, ha eredeti receptjét nem nálunk találták ki. A Wikipédia szerint Takó Imre iparigazgató, Zentai József vállalati igazgató, dr. Ketting Ferenc a Magyar Tejipari Kutató Intézet (MTKI) élelmiszeripari mérnöke és Borka Zsolt egy 1954-es szovjet tanulmányút során figyelt fel a „glazirovannij szürok” nevű, túróvaj és zsír keverékéből készült, cukrozott, csokoládéval bevont édességre, amelyet módosított formában 1968-ban kezdtek gyártani a Szabolcsi Tejipari Vállalatnál. A legendás pöttyös csomagolást az Iparművészeti Főiskola diákjai álmodták meg, és bár a Túró Rudi név a „pornográf asszociációk” miatt kisebb botrányt kavart – eleinte a Hírlapkiadó lapjaiban nem is reklámozhatták –, az új termék hatalmas, azóta is töretlen sikert aratott országszerte. A gyártó cégek privatizációja után gyártásának jogait a Friesland-Campina és a Danone szerezte meg. Ma már számos ízben kapható, egy ideig Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában is forgalmazták.
Pláne a rántott túrórudi. Hát hogy lehet ilyen durván megbecsteleníteni a magyar tejipar piros pöttyös szent tehenét, amelyért idegenbe szakadt honfitársaink hajlandók hosszú, tömött sorokban várakozni a londoni, berlini, oslói, brüsszeli és New York-i magyar boltok bejárata előtt?
Fotó: MTI / Balázs Attila
Persze, értem én, panírozni jó dolog. Nem csoda, hogy nem mi vagyunk az egyetlen olyan nép, amelynek alapkarakteréhez, nemzeti identitásához, önazonosságához alapvetően hozzátartozik, hogy lisztbe-tojásba-morzsába hempergessen mindent, ami csak a keze ügyébe kerül.
Ott vannak mindjárt az amerikaiak, akiknek olyan súlyos, bélboholyellenes bűncselekmények tapadnak a lelkükhöz, mint a rántott jégkrémburger, a rántott vaj vagy éppen a rántott sör.
Van még mit tanulnunk tőlük, hiszen a Kentucky Fried Chicken hazájában az a mondás járja, hogy „rántva minden ehető” – nemrég egy San Franciscó-i illetőségű úr például szép sikereket ért el a rántott vízzel. De azért nem kell csüggedni, ha igyekszünk, mi is guríthatunk még egy nagyot – mondjuk a rántott gulyáslevessel, a rántott tepertővel vagy a rántott tokaji aszúval. Esetleg a rántott fütyülős pálinkával. Csodánkra járna a világ.
