Balogh Zsolt paralimpiai síelő (Fotó: MOB)
Aa 35 éves sportember pedig nem akármilyen megmérettetés előtt áll most: márciusban utazik ki Phjongcshangba, ahol a téli paralimpián első magyar látássérült síelőként képviseli szülővárosát, Tatát és hazánkat, írja a Kemma.hu.
Zsolt síelni 12 évesen tanult meg. Akkoriban a Cimbora műsor stábja szervezett egy sítábort Svájcba, amelyen látássérült gyerekek is részt vettek. Mindenkivel egy-egy oktató foglalkozott, hiszen ők nem látták, mit kell csinálni, külön-külön segítettek nekik. A tábor olyan jól sikerült, hogy a síelés igazi szenvedéllyé vált.
Az elevenség, bátorság sosem állt messze Zsolttól, 2006– 2007 környékén például mai szemmel nézve már-már merész módját választotta a lesiklásnak: megkérdezte a barátait, ki az, aki bevállalja, hogy megy vele, így többen is „vezették, irányították őt” a pályán, hogy merre menjen. Persze voltak félreértések, esések, de így sem ment el a kedve a síeléstől, sőt.
Négy évvel később döntötte el, hogy versenyszerűen akar síelni. Hazánkban akkor látássérült síelő még nem volt, így nem volt egyszerű edzőt találni.
Fábián Attilának küldött el egy videót, amin meg tudta nézni, hogyan síel Zsolt, és mivel látott benne fantáziát, elvállalta a felkészítését. Sőt, ő lett a vezetője is. A látássérültek úgy mennek végig a pályán egyébként, hogy vezetőjük előttük halad. Mivel Zsolt vak, őt szavakkal kell irányítani, míg a gyengénlátó sportolók általában szemmel követik vezetőjük mozgását.
– Az első komoly verseny a spanyol világbajnokság volt 2013-ban, de akkor az még nagy falat volt – idézte fel Zsolt, aki még abban az évben rátalált vezetőjére, aki most Pjongcshangban is vele lesz: Bocsi Bencére. Neki sem ismeretlen az élsport: ő vívott korábban, és ahogy Zsolt fogalmaz, mindenkinél jobban ismeri a szabálykönyvet is, ami bizony nem hátrány.
Nem könnyű, sőt nagyon fárasztó feladat ez: egyrészt olyan szinten jól kell síelni, ahogy más jár, hiszen végig a versenyzőre kell koncentrálni, minden vezényszóba belekalkulálni, hogy mikor ér ahhoz a kanyarhoz, kapuhoz vagy épp buckához, amin a vezető már túljutott. Közben a parasportoló is fókuszál: az is nagy segítség például, hogy honnan jön a vezető hangja. Nekik a sport nem egyéni verseny, hanem csapatmunka. Zsolt édesapjával készítette el azt a hangszórós hátizsákot, amivel Bence irányítja őt.
– Ez az év anyagilag biztosabb, mint a korábbiak, korábban jellemzően évente milliós nagyságrendű összeget fektettem a sportolásba a néhány százezer forintos állami támogatás mellett. A reális keret évi 6-7 millió lenne, főállásban 10.
Zsolt szeretne az első tízben lenni, de ami ennél is fontosabb, hogy száz százaléknál többet hozzon ki magából, és minél közelebb lenni az azonos kategóriájú B1-es szlovák ellenfélhez.
