nlc.hu
Magyarország kúl
BalatonBor 2018: elkészültek az olaszrizlingek

BalatonBor 2018: elkészültek az olaszrizlingek

Az egységes címkével, dizájnnal ellátott olaszrizling borokat immár harmadik éve dobják piacra. Idén is vakkóstoláson döntöttek a pincészetek kínálatáról.

Szüretelik az olaszrizlinget (MTI-Fotó: Domaniczky Tivadar)

Idén 45 pincészet adta le nevezését, hogy elkészítse saját, 2017-es évjáratú BalatonBorát és 28 pincészet felelt meg a Balatoni KÖR és a Rizling Generáció Egyesület által kiírt kritériumoknak az origó kóstolón – írja a WeLoveBalaton.hu. A pincészetek névsorát április 26-án teszik majd közzé egy sajtótájékoztató keretében.

A brand sikerét pedig jól jelzi, hogy tavaly meg kellett duplázni a termék palackszámát, idén a tervek szerint több mint 56 ezer palack BalatonBor kerül forgalomba.

A régiós termék piacra dobásával a létrehívók célja az együttes, közösségi gondolkodás kifejezése. A készítőknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük: adott többek között a borok savtartalma, alkoholfoka, illetve vásárolt szőlő esetében a szőlő ára is, amellyel korrekt szőlőfelvásárlási árakat szeretne elérni a két egyesület.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top