Magyarország kúl

Cleo és Hercula, két cuki fókalány érkezett a Szegedi Vadasparkba

A katalán állatkert kedvencei tréningezni érkeztek Szegedre. Így már nem lesz egyedül Helga, az árván maradt szegedi fókalány sem.

Fotó: Endrédi Lajos, Szegedi Vadaspark

A héten két borjúfóka nőstényt fogadott a Vadaspark a messzi Katalóniából, egész pontosan a Barcelonai Állatkertből – írja a Zooszeged.hu.

A hosszú, több mint kétezer kilométeres utazást követően a két „fókahölgy” láthatóan nagy örömmel merült el a vadasparki fókamedence vízében. Cleo és Hercula a katalán állatkert kedvencei, ezért fokozott figyelemmel kísérték a szállításukat az ottaniak. Bár még ismerkednek az új otthonukkal, viszonylag nyugodtnak tűnnek, amit az is jelez, hogy már elfogadják a heringet a szegedi trénereik kezéből is.

A két új fóka Helga, a hároméves szegedi fókalány mellé érkezett. Sajnos, egyedül maradt, miután a múlt év végén a szülei egy gyógyíthatatlan betegségben elpusztultak. Bár tudásuk még nem közelíti meg a szegedi születésű Helgáét, de a gondozók arra törekszenek, hogy hamar megtanulják mindazt, amit ő tud. Ezek a tréningek továbbra is nyilvánosak, mindennap 10.30-kor és 15.00-kor kezdődnek, vagyis a látogatók is figyelemmel kísérhetik majd az oktatásukat.

Az első etetés. Fotó: Endrédi Lajos, Szegedi Vadaspark

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top