A Népköztársaság egyetlen, az egyszerű munkásember számára is elérhető megtakarítási formája a takarékbetétkönyv volt. Az átkosban az Országos Takarékpénztár sokáig az egyetlen pénzpiaci megtakarítási formát nyújtotta a gépírónőnek és a gyári munkásnak egyaránt.
A Kádár-korszakban, ha egy kocsira vagy egy videórekorderre fájt a szüleink foga, vagy nekünk akarták biztosítani a fényes jövő alapjait, a takarékbetétkönyv volt a megoldás. Az emberek takarékkönyvekbe fektették a 10 forintokat, és aki megtehette, a 100 forintokat is, hogy a betétkönyv minél kövérebb legyen.
Az ifjúsági takarékbetétkönyvet aztán lakásvásárláskor is felhasználhattuk, de voltak (mi több, ma is léteznek) gépkocsinyeremény-takarékbetétkönyvek is 5 és 10 ezer forint értékben. Ez utóbbiak megvásárlása után már csak a jószerencsében kellett bízni, hogy minket sorsoljanak ki, és Trabanttal vagy Wartburggal szánthassuk fel az aszfaltot.
