nlc.hu
Magyarország kúl
Újabb teniszcsoda a gyönyörű magyar lánytól

Újabb teniszcsoda a gyönyörű magyar lánytól

Nem elég, hogy gyönyörű, szőke, 19 éves, ráadásul fantasztikus sportoló is Stollár Fanny, aki a világranglista 4-ik helyezettjét verte meg teniszben tegnap.

A korábban a világranglista negyedik helyéig jutó magyar származású, de brit színekben versenyző Johanna Kontát hatalmas meglepetésre két szettben verte a 19 éves Stollár Fanny.

tenisz teniszező Stollár Fanny

Stollár Fanny (MTI-fotó: Kovács Tamás)

Egy éve Charlestonban érte el pályafutása legnagyobb sikerét Stollár Fanny. A selejtezőből indulva, Indian Wells friss bajnokát, Jelena Vesznyinát is legyőzve a negyeddöntőbe jutásért kapott ki Jelena Osztyapenkotól. A folytatás aztán elmaradt, mert a következő 12 hónapban mindössze egyetlen versenyen tudott a kvalifikációból a főtáblára kerülni a WTA Touron, és nem sikerült még a legjobb 200 közé sem bekerülnie a ranglistán.
Az igaz, hogy Konta Johanna a tavalyi wimbledoni elődöntő elvesztése óta nem képes olyan eredményekre, mint korábban, amikor például megnyerte a Miami Opent. A 2017-es teniszszezon utolsó harmadában öt tornán búcsúzott az első mérkőzésén, és szeptember végén be is fejezte a versenyzést sérülés miatt.
Konta a charlestoni torna hatodik kiemeltjeként várta a Stollár Fanny elleni meccset a második fordulóban, az eredmény már ismert.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top