„A sör jó. A rántottcsirke is jó. Miért ne ötvözhetnénk a kettőt?” – gondolhatták a New York-i Evil Twin Brewing és a virginiai Veil Brewing Company szakemberei, mielőtt megalkották Fried Fried Chicken Chicken nevű sörüket. Az amerikai sörfőzdék híresek arról, hogy időnként teljesen értelmetlen és agyament újításokkal rukkolnak elő – mint a magas proteintartalmú „fitneszsörök” vagy éppen a baseballütő-ízű sör –, de ez azért még ebből a hülyeségben rendkívül erős mezőnyből is messze kiemelkedik:
a viszonylag erős, nyolcszázalékos alkoholtartalmú IPA háromféle komló felhasználásával készül, amihez aztán csirkefalatokat kevernek.
Jeppe Jarnit-Bjergsø, az Evil Twin Brewing tulajdonosa a Muchies-nak nyilatkozva azt mondta, a csirkés sör ötlete egy baráti iszogatás során merült fel benne.
Hogy őszinte legyek, a rántottcsirkével főzött sör egyszerű haveri hülyéskedésnek indult. Ellentmondásosnak tűnhet, de nem azért csináltuk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Azért csináltuk, mert szeretjük a rántottcsirkét, és sokat megettünk belőle előző este
– mondta. Arról nincs hír, hogy a sörfőzdés és barátja józanok voltak-e, amikor előálltak a nem mindennapi recepttel, de ha találgatnunk kéne, azt mondanánk, valószínűleg csak mérsékelten.
Sajnos, a Fried Fried Chcicken Chicken limitált kiadásként csak rövid ideig volt kapható a Veil Brewing Co. kínálatában, de az azért biztató, hogy Jarnit-Bjergsø megígérte, saját disztribúciós vállalatán keresztül Európában is piacra dobja majd a sörkülönlegességet, és kiindulva abból, hogy hazánkban évek óta tartó ún. sörforradalom zajlik, a számos importőr közül valaki be is hozhatja, azaz az ínyencek agyhalottak kipróbálhatnának egy újabb haszontalan gasztrótechnológiai újítást.
Mert azt, hogy a csirkés sör megalkotásának az égadta világon semmi értelme nem volt, maga a feltaláló is elismertre. A Veil Co. a Facebookon azt írta, olyan kevés rántott pipit kevertek az italba, hogy az íze „Távolról sem emlékeztet a csirkéére. Aki mégis úgy gondolja, hogy igen, jobb, ha mihamarabb orvoshoz fordul.” Igaz, állításuknak némiképp ellentmondani látszik az a fotó, amit az Instagramon osztottak meg: ezen Jarnit-Bjergsø látható, amint éppen pirosra sült csirkefalatokat szór egy erjesztőkádba.
És hogy hogy fogadták a sörösök a legújabb IPA-t? Ki így, ki úgy.
Vannak, akik mókás dolognak tartották, mások szerint totál idióták vagyunk. Nekünk mindkét vélemény megfelel
– mondta az Evil Twin Brewing tulajdonosa.
Sörténelem
A sörfőzés majdnem egyidős az emberiséggel: a tudósok szerint a Kék-Nílus völgyében már hét-, Kínában pedig kilencezer évvel ezelőtt is szorgalmasan sörözgethettek az őseink. Pontosan nem tudni, hogy először kik, hol és milyen módszerrel készítettek sört, de az biztos, hogy az i.e. 5. évezredben már kedvelt ital volt Egyiptomban. A sörfőzés első ismert leírása, az ún. „Monument Bleu” az ókori Mezopotámiából származik. Ott akkoriban már törvényben szabályozták a sörgyártást, az ital minőségét szavatoló skrupulusokat Hammurápi törvényoszlopán is megtalálhatjuk.
Európában valamikor az i.sz. 1. század környékén jelenhetett meg a sör. Publius Cornelius Tacitus, a híres római történetíró ekkor már letelepedett germán gabonatermesztőkről írt; az első kezdetleges germán sörfőző berendezést pedig egy i.sz. 4. századi leleteket feltáró ásatás során találták meg.
A Középkorban elsősorban Északnyugat-Európában, Flandriában és Britanniában virágzott a sörfőzés. A parasztok gyakran az egyházi adót is sörben fizették meg, de a kolostorokban is főzték az italt, hogy ezzel könnyítsék meg a maguk számára a böjtölést. A szerzetesek sokat javítottak a sörfőzés technikáján, úgy tartják, ők terjesztették el Nyugat-Európában a komlót a sör ízesítéséhez.