Magyarország kúl

Egy guineai férfi sikersztorija Baranyában

Él egy guineai férfi Almáskeresztúron 110 kecskét nevel a farmján. A sok segítséget, amelyet az elmúlt években kapott, azzal viszonozza, hogy önkénteseknek és nevelőotthonban élő gyerekeknek mutatja meg, hogyan kell gazdálkodni.

Kaba Lamine és felesége, Simone Svájcból költöztek Almáskeresztúrra, hogy szabadságban élhessenek – írja az Abcúg.hu. Úgy vélik, hogy mindent maguknak kell megtermelniük, hogy ne a többszörösen génmódosított ételeket egyék:

Ha eszem a jó rezgést, akkor én is jól rezgek. Ha eszem a szar rezgést, akkor én is szarul rezgek. Ilyen egyszerű.

110 kecskét, két sertést és két pónilovat tartanak. A Kaba Farmon 14 év alatt kitanulták a gazdálkodást, most pedig kecsketejet és sajtot árulnak Baranya megyében.

A félig guineai, félig magyar származású férfi 2004-ben költözött a baranyai kis zsákfaluba. A kicsit hippi életmód nagy közel állt Lamine és Simone szívéhez, ezért a jól fizető svájci állásukat maguk mögött hagyva, beköltöztek az akkor még fele ekkora birtokra. Eleinte csak négy kecskéjük volt és csak maguknak akartak termelni. Aztán a fölösleget árulni kezdték a faluban. A kecskesajt jobban fogyott, mint a tej, így kezdhetett el gyarapodni a gazdaság.

A gazdálkodásba Lamine és Simone szép lassan tanultak bele, a férfi egy gazdaképzést is elvégzett, de a falusiak, ismerősök is sokat segítettek nekik. Lamine szerint a beilleszkedés könnyen ment, mert hiába jött ide a nagy raszta hajával, beszélte a nyelvet, és szerinte ez a kulcs az emberekhez.

Lamine-t nemrég megkereste egy nevelőotthon, hogy beszéljen az ottani gyerekeknek a farmer életmódról. Azóta programszerűen járja az otthonokat, hogy megmutassa a fiataloknak, hogy ez is egy járható életút lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top