Miután kitanulták a szakmát, a kubikosokhoz hasonlóan a vándorköszörűsök is faluról falura jártak, hogy mindennapi betevőjüket megkeressék. A kerékpárjukra szerelt köszörűkővel rótták a falvakat, városokat, csengettek be házakhoz és várták a vásárokban, hogy az életlen késekbe, ollókba, kerti szerszámokba új életet leheljenek. Volt, aki még a legfinomabb orvosi szerszámokat is meg tudta élesíteni!
Smirgli kővel köszörültek, rongykorongokkal políroztak, a fenőkővel és a fenőszíjjal élesre fenték a borotvát, de a tűzifát aprító baltát és a húsok feldolgozására szolgáló bárdot nem szerették, mert ette a követ. A retró felszerelésből nem hiányozhatott a reszelő, a fogó, az ollóhajlító, a kalapács, a szegecsek és a csiszolópor sem.
A szerszámokat körülbelül az ’50-es évektől szállították kerékpáron, előtte gyalog, háton cipelték a megélhetésüket biztosító eszközöket a vándorköszörűsök, akik körül mindig volt egy-két kíváncsiskodó és munkájukat ámulattal szemlélő gyerek.
