Magyarország kúl

Alföldi Róbert a nyilasok rémtetteiről mesél Budapesten

A színész a Zsidó Művészeti Napok keretében olvas fel Zoltán Gábor Orgia című művéből.

Alföldi Róbert (akivel a közelmúltban mi is interjút készítettünk) az utóbbi időben főleg azzal került be a hírekbe, hogy nem engedték fellépni Zalaegerszegen – ezért is olyan üdítő, hogy most arról számolhatunk be, hogy május 30-án a Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) keretében felolvasóestet tart a MOMKult színháztermében.

Fotó: MTI Fotó / Balogh Zoltán

A színész Zoltán Gábor Orgia című regényéből fog részleteket felolvasni. Az író  2016-ban megjelent könyvében a nyilasok rémtetteit dolgozta fel, több éves kutatómunkával feltárta a Szálasi-párt tizenkettedik kerületi tagjainak teljes listáját, és megpróbálta áttekinteni, hogyan alakult az életük. A szervezet vezetői kezdetben tanult emberek voltak, majd a helyükbe lépett „mesterek”, például Vidra Mihály fodrász, a regény egyik szereplője vették át az irányítást, hogy aztán ők is átadják helyüket a még kevésbé képzett, de náluk is könyörtelenebb „feltörekvő erőknek”.
 
„A tizenkettedik kerületi nyilaskeresztes pártszervezet kivételesen jól működő csapat volt – ezért is lehetett a maga szempontjából annyira sikeres. Ezek az emberek nem szörnyetegek voltak, de gyűlölet fűtötte őket, és odaadóan hittek a hungarizmus eszméjében. Mindent és mindenkit el akartak takarítani az útból, ami, aki szerintük a nemzet boldogulásának útjában állt” – írják közleményükben a ZsiMü szervezői.
 
Ezek a hétköznapiságukban is kíméletlen emberek az Orgia szereplői: az ő tetteiket és gondolataikat ismerheti meg Alföldi Róbert felolvasóestjének közönsége. Az eseményen Lukács Miklós cimbalomművész is játszik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top