A Pest megye délkeleti csücskében, a ceglédi járásban elterülő picinyke falucska, Kőröstetétlen közbiztonságával került be a krónikákba. A kilencszáz tagú nagycsaládban – ahogy mondják magukról a település lakói – mindenki ismer mindenkit, a nyugalomra pedig húsz közterületi kamera is vigyáz.
Szokás a településen, hogy ha idegent látnak, értesítik a polgármestert vagy a körzeti megbízottat, s ha valami gyanús, akkor minden esetben utánajárnak, ki lépte át Kőröstetétlen határát. Talán ennek is köszönhető, hogy sem komolyabb bűncselekmény, de betörés, lopás sem történt évek óta Tetétlenen.
Ez a biztonságérzet is hozzájárul ahhoz, hogy egyre több letelepedni vágyó keresi fel az utóbbi időben a falut, olyannyira, hogy a helyi ingatlanokon nem marad kint sokáig az „Eladó” tábla – írta a szoljon.hu.
Ha felszabadul egy-egy ingatlan a faluban, az egy hónapon belül szinte biztosan elkel
mondta a portálnak Pásztor Imre polgármester.
A legutóbbi tíz eladó házból nyolc már gazdára is talált. Az esetek túlnyomó többségében a fiatal korosztály vásárol, épp a környékbeliek települnek át az egyik legbiztonságosabbnak mondott hazai minifaluba
– emelte ki a falu első embere.
Nagyrészt a város zajától menekülő szolnokiak érdeklődnek a tetétleni ingatlanok iránt, ami nem csoda, hiszen közel van a város, ahova mindössze húsz perc alatt el lehet jutni.
Az eladó házak többsége vályogház és a hagyományos kockaház. Egy tetétleni családi ház ára öt- és tízmillió forint között mozog, de tízmillióért olyan ingatlant lehet itt kapni, hogy abba csak be kell költözni.
forrás: SokszínűVidék