Magyarország kúl

Swimathon 2018: civil ügyekért szállnak vízbe a magyar úszók

Idén 3. alkalommal rendezik meg azt a négyhetes adománygyűjtő kampányt, amelynek során 6 fontos és izgalmas, ferencvárosi kötődésű civil ügyért zajlik a gyűjtés.

A lelkes úszók így állnak oda az általuk képviselt szervezet mellé, az adományozók pedig az egyes úszókat támogatva tehetik meg ugyanezt. A szervező Ferencvárosi Közösségi Alapítványt kerületi magánszemélyek hozták létre, a független nonprofit szervezet sem az államtól, sem a helyi önkormányzattól nem kér és nem fogad el támogatást.

A 107 elszánt úszó mindegyike egyénileg is kampányol, de természetesen csapatot is alkotnak. A kampány a nagy úszással zárul: június 16-án a Kőér utcai uszodában ugrik medencébe a 6 csapat.

A Swimathon 2018 támogatható ügyei:

  1. FreeDoc – Fotózás és Aktivizmus projekt: 12 hetes fotókurzus, ahol hátrányokkal küzdő ferencvárosi fiatalok megtanulják a fotózás alapjait.
  2. Démétér Ház Alapítvány – Veled Együtt felépülünk! projekt: a Szent László Kórház orvosai és a kis betegek családjai gyűjtenek 2016 óta a csontvelőtranszplantált gyerekek és kísérőik számára épülő apartmanházra.
  3. Találj Magadra Egyesület – Adj egy lélegzetnyi időt! projekt: az egyesület szakképzett bébiszitterekre gyűjt, akiket sérült gyermekek mellé fogadnának fel.
  4. Ráday Korzó projekt: civilek, kulturális intézmények, helyi lakosok fogtak össze Belső-Ferencvárosban, hogy megmutassák a környékben rejlő értékeket, lehetőségeket.
  5. Gyökerek és Szárnyak Alapítvány – Új Kör projekt: a program célja, hogy támogassa és segítse a hazai közösségi alapítványok létrejöttét.
  6. Ferencvárosi Közösségi Alapítvány – Fix Pont 2018 projekt: a legfőbb cél, a helyi kötődésű programok, kezdeményezések támogatása.

A hetedik napon már 3 350 000Ft gyűlt össze, de június 16-ig még bárki bármelyik ügyet támogathatja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top