Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Magyarország kúl

„A mi képeinket az idő rendezi” – Tamási Miklóssal, az idén nyolcéves Fortepan alapítójával beszélgettünk

A 2010-ben indult Fortepan Magyarország, sőt egész Európa egyetlen szabadon felhasználható online fotógyűjteménye. Két lelkes srác hozta össze, akik fontosnak érezték, hogy összegyűjtsék és mások számára is elérhetővé tegyék a huszadik század kallódó fotóemlékeit. Interjú Tamási Miklóssal, az oldal egyik alapítójával.

Idén nyolcéves az ország első és egyetlen szabad felhasználású online fotóarchívuma, a Fortepan. Az Európában is egyedülálló portálon ma már több mint 102 ezer digitalizált kép között tallózhatnak az érdeklődők, a gyűjtemény az 1800-as évek vége és az 1990-es évek eleje között készült amatőr és profi felvételek legjobb, legérdekesebb darabjait tartalmazza. Igazi sikertörténet; a látogatók több mint egymillió képet néznek meg hetente – pedig fejlesztését és működését mindenféle állami vagy uniós támogatás nélkül, magánadományokból finanszírozzák.
 
„A nyolcvanas években Szepessy Ákos képzőművész barátommal, a Fortepan másik alapítójával már javában gyűjtögettünk fotókat, lomtalanításokon, ócskapiacokon szedtük össze a kidobott, eladásra kínált, senkinek sem kellő negatívokat, papírképeket. Ma már nehéz elképzelni, de akkoriban tizenöt-tizenhat éves gimnazistaként szinte semmit sem tudtunk a saját múltunkról. Már a hatvanas évek is nagyon távolinak tűnt, a századfordulóról nem is beszélve; mi még úgy nőttünk föl, hogy semmilyen információnk nem volt az olyan, az ország szempontjából nagyon fontos eseményekről, mint az ’56-os forradalom vagy a holokauszt – mondja Tamási Miklós, a portál alapítója. – A kádári Magyarországon sem a könyvek, sem a tankönyvek, sem a dokumentumfilmek, sem a lapok, sem a tévé nem foglalkozhatott ilyen témákkal – így egy szemétkupac aljáról előtúrt, elmosódott archív fotó igazi revelációnak tűnt: »Úristen, hát ilyen volt az az ország a háború idején? Hát így kocsikáztak az urak a harmincas években? Hát ilyen volt egy nagypolgári lakás?« A régi képekből sokat megtudhattunk arról, hogy milyen volt a hazánk és benne Budapest a harmincas-negyvenes-ötvenes-hatvanas években – igazi kincskeresésnek, izgalmas kalandnak tűnt, hogy felkutassuk ezeket az elhagyott, elvesztett, elfelejtett fotókat. Persze volt bennünk egyfajta kíváncsiság, nosztalgia, romantikus vágyakozás is, hiszen a két háború között készült felvételek egy olyan, könnyen idealizálható »polgári világot« tártak elénk, ami sokkal klasszabbnak, szebbnek, inspirálóbbnak tűnt, mint a saját leharcolt, munkásőrséges, SZOT-üdülős, Domus-szekrénysoros valóságunk.”
 
„Abban bíztunk, hogy a vizuális élmény elég lesz”
 
Miklósék lomtalanításokon, az Ecseri-piacon és a barátok családi albumaiban talált képekből álló gyűjteménye egyre nőtt, dagadt. „2008–2009 körül úgy gondoltuk, érdemes lenne digitalizálni és valamilyen formában másokkal is megosztani a fotókat. Eredetileg minden egyes kockát és nagyítást be akartunk szkennelni, de hamar rájöttünk, hogy ennek nem sok veleje lenne, ezért egy idő után már csak azokat a képeket dolgoztuk fel, amiket valami miatt különösen jelentőségteljesek, fontosnak, érdekesnek, megragadónak találtunk. Akkor még nem volt neve a gyűjteményünknek – végül azért választottuk a »Fortepan« nevet, mert az első időkben főleg olyan fotókat találtunk, amik a hatvanas-hetvenes években készültek, és abban az időben ez a váci Forte gyár által gyártott film volt a legolcsóbb, legnépszerűbb nyersanyag az amatőr fotósok körében.”

Tamási Miklós (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A Fortepan 2010 nyarán indult. „Eleinte egyáltalán nem volt szöveges tartalom az oldalon, azt reméltük, hogy a vizuális élmény elég lesz ahhoz, hogy odaszokjanak hozzánk a látogatók. A képeket kronológiai sorrendben tettük föl az oldalra; nem szerzők, témák vagy technikák szerint csoportosítottuk őket, hanem időrend szerint – igaz, sok esetben pontos leírás híján tippelnünk kellett, hogy mikor készülhetett egy-egy kép. Ez ma is így van: a feltöltött felvételek jó, ha harminc százalékáról tudjuk, hogy mikor lőtték, a többinél kénytelenek vagyunk hazardírozni, és a legjobb tudásunk, ismereteink alapján megbecsülni a keletkezés idejét. Mégis ragaszkodunk hozzá, hogy évszám alapján lehessen bóklászni a fotók között: a mi képeinket az idő rendezi, ez az, ami egyfajta jellegzetes struktúrát, áttekinthetőséget ad a gyűjteménynek.”

Aztán megérkezett a szöveges tartalom is, nem sokkal a portál indulása után megjelent egy Fortepan-megfejtések nevű fórum az Indexen, ahol a hozzászólók azon vitatkoztak, hogy mikor, hol, milyen körülmények között készülhetett egy-egy érdekesebb kép. „A fórum a mai napig pörög, ma már közel százezer hozzászólásnál tartunk. A törzshozzászólókból az évek során kialakult egy fix stáb, harminc-negyven ember, akik napi vagy heti szinten foglalkoznak a fotóinkkal: az adatok, képaláírások, leírások jó része tőlük származik. Ma már önkéntesek is segítik a munkánkat, velem, Török András városkutató-történésszel, a finanszírozást intéző menedzserünkkel, Simon Gyula főszerkesztővel és Németh Tamás közösségimédia-menedzserrel együtt nagyjából tízfős stáb dolgozik a Fortepannál, többségük mindenféle juttatás, ellenszolgáltatás nélkül, szerelemből.” Tamási Miklós hangsúlyozza, hogy a képek adatolásán fáradozó önkéntesek segítsége nélkül a gyűjtemény nem lenne az, ami, hiszen elsősorban nekik köszönhető, hogy ma már nemcsak tallózni, hanem keresni is lehet a képek között.
 
Több mint hatszáz családi hagyatékot dolgoztak fel
 
 Az indulás után fél évvel megjelentek az első adományozók is. „Az elmúlt nyolc évben több mint hatszáz család, örökös és fotós anyagait dolgoztuk föl. A felajánlók általában levélben vagy e-mailben keresnek meg minket, mi pedig felkeressük őket, átnyálazzuk az anyagaikat, aztán kiválasztjuk és digitalizáljuk azokat, amikről úgy gondoljuk, hogy érdemes lenne feltenni a honlapra” – magyarázza Tamási Miklós.

„A mi képeinket az idő rendezi, ez az, ami egyfajta jellegzetes struktúrát, áttekinthetőséget ad a gyűjteménynek.” (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A Fortepan alapítója szerint népszerűségük egyik alapja az, hogy szabadon felhasználhatóvá tették a fotóikat. „Ez a gyűjtemény ki tudja elégíteni az érdeklődők és a sajtó képínségét. Az internetes médiumok újságírói különösen szívesen böngésznek a képeink között, mert így olyan archív fotókhoz juthatnak, amikhez egyébként – idő és pénz hiányában – nem igazán férhetnének hozzá. Ákossal a kezdetektől fogva fontosnak tartottuk, hogy kigyűjtsük és mindenki számára elérhetővé tegyük a magánygyűjteményekben, kisebb archívumokban, levéltárakban, közkönyvtárakban őrzött képeket; hiszünk abban, hogy ez köztulajdon, amit másokkal is meg kell osztanunk.”

Tamási Miklós elismeri, hogy vannak olyan múzeumok, gyűjtemények, amelyek vezetőit nehéz rávenni arra, hogy a rendelkezésükre bocsássák az anyagaikat, de szerencsére jó példákban sincs hiány. „A Közlekedési Múzeummal közösen például két év alatt több ezer üvegnegatívot digitalizáltunk és tettünk föl a honlapra. Az ott dolgozó muzeológusok szerencsére felismerték, hogy ők is sokat nyerhetnek ezzel, hiszen az »amatőr« kutatók tudását, ismereteit felhasználva olyan adatokhoz juthatnak, amik felkutatására nekik maguknak nem lenne kapacitásuk. A látogatóink rengeteg hasznos információt, érdekes részletet ismernek, ha felteszünk például egy óbudai hajógyárról készült fotót az oldalra, szinte biztosan lesz köztük valaki, aki tudja, Óbuda melyik részén állt az üzem, melyik hajót építették ott, vagy hogy melyik miniszter vett részt az átadáson. A fórumon hemzsegnek az olyan emberek, akik nagyon jól ismerik a közélet, a kultúra vagy a gazdaság egyes részterületeit: van, aki a politikához, van, aki a színházhoz, van, aki a mozdonygyártás történetéhez ért – nekünk csak az a feladatunk, hogy katalizáljuk és az oldalon keresztül hozzáférhetővé tegyük ezt a töméntelen tudást.”
 
Tamási nem gondolja, hogy a Fortepannal egyfajta kultúrmissziót teljesítenének. „Nem ezért csináljuk, hanem azért, mert érdekelnek minket a régi fényképek. Én például a mai napig szívesen nyitok ki egy-egy negatívos dobozt vagy borítékot – egyszerűen csak azért, mert kíváncsi vagyok rá, hogy mi lehet benne. Bármikor megeshet, hogy igazi kincsre bukkanok, és ennek a kincsvadászatnak az izgalma nagy örömmel tölt el.”

A tűzvészből mentett Uvaterv-negatívok egy része

Papírba mart emlékek a holokauszttól az ’56-os forradalomig
 
A Fortepan alapítójának több kedvenc kutatási területe is van. „Az egyik nagy témám a holokauszt és a fotográfia kapcsolata. Nagy, de egyben nagyon nehéz téma is – szinte kutathatatlan, mert az 1944 tavasza és 1945 tavasza közötti időből meglepően kevés kép maradt fenn: az országos és vidéki közgyűjteményekben, a Fortepanon és a magángyűjteményekben jó, ha ötszáz fotót találunk. Évek óta töröm a fejem azon, mi lehet az oka annak, hogy egy ilyen tragikusan nagy jelentőségű eseménysort, ami csak Magyarországon több mint hatszázezer embert érintett, ilyen szegényesen dokumentáltak. Igaz, ez egyben izgalmassá is teszi a kutatást, hiszen ritkaságuk miatt minden egyes újonnan előkerült fotó, képkocka kiemelt jelentőséget kap, mindegyik hozzátesz valami újat, fontosat ehhez a drámai történethez. Többek között ezért is örültünk annyira, amikor hozzánk került egy svájci diplomata, Carl Lutz hagyatéka, aki az 1940-es évek közepén amatőr fényképészként végigfotózta Budapestet, és a holokauszt borzalmairól is több megrázó felvételt készített. Az ’56-os forradalmat is fontos témának tartom; abból az időből meglepően sok fotót találtunk, pedig a rendszerváltáskor minden szakember azt hitte, nem lesz mivel dolgozni, mert a szerzők a megtorlástól való félelmükben megsemmisítették a negatívokat. Szerencsére nem így történt, szinte minden évben kapunk jó néhány olyan képet, ami az Üllői úti vagy a Corvin közi eseményeket dokumentálja. De nagyon érdekel a modern építészet, a lakberendezés, a formatervezés és a divat is. Ez is egy érdekes és szép terület; meglepő például, hogy annak ellenére, hogy az Újlipótvárosban mennyi izgalmas épület áll, szinte alig vannak róluk korabeli fotók.”

A József körút és a Corvin köz az 56-os forradalom és szabadságharc idején (Fotó: Fortepan)

A gyűjtemény gondozói eleinte főleg amatőr felvételekhez jutottak hozzá, de mára az adományozóknak köszönhetően már több jelentős fotográfus életművét is feldolgozhatták. „Urbán Tamás munkái például nagyon fontosak nekünk, ő volt az első hivatásos fotós, aki egész életművét a rendelkezésünkre bocsátotta. Nagyon magasra jutott, az Ifjúsági Magazin után ’88–’89-ben a német Sternnek is dolgozott, ami abban az időben hatmillió példányban jelent meg – gondolj csak bele, micsoda szám! Ráadásul nagyon fontos témákkal foglalkozott: drogosokat és punkokat fotózott, de csinált riportot börtönben és abortuszklinikán is. A lét peremén billegő »kétes egzisztenciák« foglalkoztatták, azok az alig látható vagy egyenesen láthatatlan emberek, akiket kivetett magából a társadalom. Több ezer képét tettük fel az oldalra, nagyon izgalmas anyag az övé. De nem az egyetlen ilyen: megszereztük például azoknak a fotóknak egy részét is, amiket a BRFK bűnügyi helyszínelői készítettek az ötvenes években. Egytől-egyig szürreális, megrázó kockák, amik remekül visszaadják a kora-Kádárkor fojtogató nyomorát.”

Nádas már tinédzserkorában szelfizett, Kossuth retúrjeggyel utazik a repülőn
 
Az elmúlt években többek között Szalay Zoltán fotósnak, a Rádió és Televízió Újság, illetve a Tükör munkatársának és Bauer Sándornak, a Vendéglátás című újság fotósának válogatott fotói is felkerültek a Fortepanra. „Évente tizenöt-húszezer képet töltünk föl, és ebbe szerencsére az is belefér, hogy egy-egy szerzői életművet is feldolgozzunk” – mondja Tamási.
 
Immár 102 ezer kép érhető el az oldalon, de van köztük egy, amire különösen büszkék: a százezredik egy Nádas Péter-önarckép volt. „Szerettük volna, hogy egy olyan kortárs szerző fotója legyen a százezredik, aki valami kiemelkedően fontosat tett le az asztalra. Török András ötlete volt, hogy kérjünk Nádastól képet: annál is inkább, mivel ő is fotósként indult, mielőtt szépírásra adta a fejét, a Pest Megyei Hírlap külsőse volt. Végül kaptunk is tőle egy remek fotót, a legelső képei egyikét, amit saját magáról lőtt még tizenöt-tizenhat éves korában.”

Nádas Péter önarcképe (Fotó: Fortepan)

Tamási Miklós örülne, ha több vidéken, valamint a történelmi Magyarország területén és a határon túl készült felvételt oszthatnának meg a látogatóikkal. „Az emigrációban élő magyarok képeinek is nagyon örülnénk, annál is inkább, mivel a hatvanas-hetvenes évekig ezek a kis diaszpórák nagyon aktív társadalmi és szociális életet folytattak a tengerentúlon: zsúrokat, teadélutánokat, társas összejöveteleket rendeztek, táborokat indítottak, vasárnapi iskolát nyitottak, egyszóval szoros, összetartó, a szülőhazájuk kultúrájára büszke kis csoportokban éltek. Ami engem illet, nagyon kíváncsi lennék, milyen lehetett egy clevelandi magyar cserkésztábor vagy egy disszidensekből álló argentin református gyülekezet.”
 
Szerencsére, ha ritkán is, de kapnak ilyen fotókat – köztük néha egészen különlegeseket is. „Michael Szarvasytól, egy New Yorkban élő ’56-os disszidenstől tizenegy Kossuth-arcképet kapunk kölcsön. Június 10-én érkeznek Amerikából repülővel, mi gyorsan beszkenneljük őket, aztán repülnek is vissza. Nagyon várjuk már az érkezésüket, mert így egészen ritka és egyedi, pótolhatatlan fotókkal gazdagíthatjuk a gyűjteményünket.”
 

Sétálj a századfordulós Budapesten a ForteGóval!

A Fortepan legújabb dobása a ForteGo mobilapp, amelynek felhasználói egy virtuális túra keretében bejárhatják a régmúlt idők Budapestjét. „Az alkalmazás egyelőre csak Iphone-on érhető el, de fejlesztő barátaink keményen dolgoznak az androidos változat elkészítésén is. A lényege az, hogy a helyszínen nézhessük meg, hogyan változtak meg az elmúlt évtizedekben Budapest jellegzetes helyei, épületei. Az app egy interaktív térkép segítségével kalauzolja el a felhasználókat azokra a helyszínekre, ahol az adatbázisunkban szereplő archív felvételek készültek, és amint odaérnek, felkínálja nekik a lehetőséget, hogy maguk is lefotózhassák a rajtuk szereplő épületeket, köztereket utcarészleteket. Akár »ilyen volt, ilyen lett« montázsokat is készíthetnek, amit aztán megoszthatnak az ismerőseikkel, barátaikkal” – magyarázza Tamási.

Az alkalmazás jelenleg kétszázötven archív fotót tartalmaz, de a következő hónapokban több ezer további képet fognak feltölteni a rendszerbe. „Azt szeretnénk, ha a budapestiek és az idelátogató turisták is kipróbálnák és megszeretnék a ForteGót; reméljük, hogy a gyerekeket is megszólíthatjuk majd vele, akiket egyébként képtelenség lenne leültetni egy archív fotókat bemutató oldal elé.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top