nlc.hu
Magyarország kúl
Bölcsődét a gyerekeknek – Mindent az 5 éves tervért

Bölcsődét a gyerekeknek – Mindent az 5 éves tervért

Nyugodtan dolgozhattunk a tervgazdálkodás idejében, mert gyerekeink a bölcsődében 120 százalékos biztonságban voltak.

A Kádár-korszakban, ahol a Párt keze mindenhova elért, és a kommunista szellem mindent áthatott – semmi sem állhatott az ötéves és a hároméves tervek útjába. A teljesítéshez azonban kevés volt az elkötelezettség és a jó munkás ember, ha a gyerek otthon sírt, borulhattak a nagyívű célok is. Mivel a dolgozó nő a szocialista eszménykép  nélkülözhetetlen eleme volt, és értékes munkaórákkal gazdagította a Magyar Népköztársaságot, a gyerekek felügyeletét az állam magára vállalta. A retró plakát tanúsága szerint amíg az asszonyok a gyártósoron mosolyogva dolgoztak, a bölcsődében gyerekeikre szakértő ápolók vigyáztak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top