Magyarország kúl

Szamosi Zsófia nyerte a legjobb színésznő díját a kassai Art Filmfesztiválon

Az Egy nap című filmben nyújtott alakításáért Szamosi Zsófiának ítélte a legjobb színésznőnek járó Kék Angyal díjat a kassai Art Filmfesztivál nemzetközi zsűrije.
filmfesztivál

Az Anna szerepét alakító Szamosi Zsófia az Egy nap című film forgatásán (MTI-fotó: Kallos Bea)

A 200 filmet felvonultató kassai fesztivál versenyprogramjában tizenhárom alkotás szerepelt, a díjakat hétvégén adták át – írja az MTI.

Az Egy nap című alkotást Szilágyi Zsófia forgatókönyvíró-rendező jegyzi. A film főhőse egy háromgyerekes anya, cselekménye nagy része a hétköznapok rutinjára épül, a háttérben a házasság válsága húzódik.

A film világpremierje májusban a 71. cannes-i filmfesztiválon volt, ahol az alkotás az 57. Kritikusok Hete versenyszekcióban elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját.

Az Egy nap a hazai mozikban novemberben lesz látható a Vertigo Média forgalmazásában. Szilágyi Zsófia filmje a Partnersfilm produkciójában készült Kenesei Edina és Pataki Ági vezetésével, az operatőr Domokos Balázs, a vágó Szórád Máté volt – olvasható a közleményben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top