Tovább nő a budapesti lakások négyzetméterára, de az ingatlanpiac élénkülése már a vidéki ingatlanok árában is megmutatkozik – áll a Duna House legfrissebb elemzésében.
A panellakások ára a fővárosban az első félévben átlagosan 12 százalékkal emelkedett az előző félévhez képest. Míg a tavalyi év második felében még 357 ezer forint volt egy négyzetméter ára, ez az idei év első felére 400 ezer forint fölé emelkedett.
A legnagyobb áremelkedést a X., XII. és XIV. kerületben regisztrálták. A budapesti téglalakások négyzetméterára 5 százalékkal, 541 ezer forintra nőtt; a legdrágább lakások továbbra is az V. kerületben vannak, itt átlagosan 914 ezer forintba kerül egy négyzetméter.
Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetője elmondta, hogy a megyei összesítések alapján az árak vidéken is emelkedtek, az átlagár az alacsonyabb árú megyékben növekedett jelentősebb mértékben.
Zala és Heves megyében a panel- és téglalakások árában egyaránt erőteljes volt az emelkedés. A megyei rangsor nem változott: a főváros után továbbra is Veszprém megye a legdrágább terület. A vidéki panellakásoknál idén az eladók és a vevők négyzetméterenként 200 és 300 ezer forint közötti árral számolhatnak.
A cég adatai szerint az első félévben több mint 77 ezer adásvétel történt, ami közel 4 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához képest. A következő félévben az új építésű projektek folyamatos átadása tarthatja lendületben az ingatlanpiacot.
A féléves adatok alapján az árak emelkedésének üteme várhatóan az év végéig nem változik, így idén a tavalyi évhez képest 10-12 százalékos emelkedésre számítanak. A közlemény arról is szól, hogy a tavalyinál több, mintegy 160-180 ezer ingatlanpiaci tranzakcióra számítanak idén.