Sok közöm nincs a focihoz, nagyon-nagyon kevés meccset láttam még részleteiben is. Azt pedig egy kezemen meg tudom számolni, hányat láttam teljes egészében, az elejétől a végéig, és – hogy egy nagyszerű hetilapszerkesztő-szépírót idézzek – még marad is ujjam.
Szurkoló férfiakat viszont rengeteget láttam.
Például azért is, mert a szurkolók arcát nézni izgalmasabb, mint a meccset – ez alól talán csak a 2016-os Eb volt kivétel –, meg azért is, mert ez a munkám. Szóval nagyjából ismerem a férfias szurkolói kultúra szabályait, jellegzetes rítusait, gesztusait és a spontánnak ható, valójában azonban mélyen és közösségileg szabályozott reakcióit. Szurkolás közben a férfiak – mert Magyarországon a közhiedelem szerint szurkolni igenis a férfi tud, és ezt nem most találtam ki, elég végignézni bármely NB I-es közönségén és gyorsfelmérést készíteni az ivararányról – törzsekbe tömörülnek, a törzseken belül kasztokba (a csendes elemzőktől az ordítva buzizó-cigányozó katonákig), sok-sok ciki és illetlen dolgot tesznek, többsége tud is róla, de ilyenkor szabad, „hagyjál, most meccs van”. A gólörömök és az ellenféltől beszopott gólok okozta káromkodásrohamok közt: koncentrált messze nézés, feszült szotyizás, visszafogott bólogatás, lemondó fejcsóválás. Férfiasan.
Vasárnap délután volt a 2018-as focivébé döntője, nyertek a franciák, kikaptak (illetve dehogyis, hiszen másodikok lettek) a horvátok, ennek örömére pedig több ezren gyűltek össze a legnagyobb budapesti kivetítő alatt a Szabadság téren. A szurkolók összetétele – nemzetiségileg, etnikailag és szociokulturálisan – az európai normáknak megfelelően teljesen összetett volt. Ugyanezen európai normáknak hála csak kollektív boldogság volt, szomorkodás, csalódottság, összeszólalkozás, feszültség semmi.
A tömeg nagyjából harmada lány volt, az alábbi húsz kép előttük tiszteleg. Nem a szokásos szexista indíttatásból – a Facebook-falakat elárasztó „íme a vb legszebb keblei és popsijai”-féle kontentre gondolok, az egész önmagában is ciki, de a mára kizárólag modoros férfimagazin-szerkesztők fejében létező popsiért és kebelért külön bírságot szabnék ki –, hanem azért mert
a lányok magasról tettek a férfias szurkolói kultúra szabályaira,
grimaszolnak, hadonásznak, ugrálnak, táncolnak, vagy éppen hűvös eleganciával viselik a gólokat, amikor csak nekik tetszik. (Ez a megkülönböztetés a maga módján persze egy kicsit szintén szexista, de tényleg feltűnő volt, mennyire szabadabbak.) Jöjjön is a húsz bizonyíték.