nlc.hu
Magyarország kúl
Magyar stúdió látványtervei a világ legjobbjai között

Magyar stúdió látványtervei a világ legjobbjai között

A Brick Visual bejutott az Architizer A+ Awards döntőjébe. Ők készítették a budapesti olimpia látványterveit is.

Egy magyar céget is jelöltek a világ egyik legfontosabb építészeti díjára – írja az Urbanista. A Brick Visual látványterv kategóriában jutott be az Architizer A+ Awards döntőjébe; ez a cég készítette a kútba esett budapesti olimpia látványterveit is. Főleg külföldre dolgoznak, most egy Genfbe tervezett munkával, a Champ du Chateau Projecttel hívták fel magukra a figyelmet.

Fotók: Brick Visual

A budapesti iroda látványtervkészítői nem akármilyen portfólióval dicsekedhetnek, érdemes kicsit körülnézni a weboldalukon is. „Szuper megtiszteltetés és jó visszaigazolás is arra, hogy itthon az építészeti vizualizáció, mint szakma, nemzetközi szinten is megállja a helyét – írták a jelölés kapcsán. – Szeretnénk a jövőben, hogy a hazai látványtervező irodák sikerén felbuzdulva, itthon is több szó essen az építészszakmában az archviz fontosságáról.”

A közönségszavazás július 20-ig tart, egyelőre ők vezetik a kategóriát. Szavazni itt lehet rájuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top