nlc.hu
Magyarország kúl
Régen így reklámozták a Lehel hűtőszekrényt

Régen így reklámozták a Lehel hűtőszekrényt

A Lehel hűtőszekrények évtizedekig kiszolgálták a kisebb és a nagyobb családokat is. Nektek is volt?

Amit a fürdőszobának a Hajdu, azt jelentette a konyhában a Lehel. Sokunk gyerekkorát, majd felnőtt éveit végigkísérte a Lehel hűtőszekrény, mégsem akartuk újra, szebbre, jobbra lecserélni. A retró reklámmal teljes mértékben egyet tudunk érteni: a Lehelről nemcsak a névnapján, augusztus 2-án érdemes megemlékeznünk, hanem az év többi dolgos, szorgos napján is, amikor fáradhatatlanul hűtött, fagyasztott, dolgozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top