Magyarország kúl

Mégsem halt meg a Pancsoló kislányt éneklő Kovács Eszter

Szegeden elütötte a villamos, repülőgép-baleset áldozata lett: számos pletyka kering az 1959-ben a Pancsoló kislányt éneklő Kovács Eszter haláláról. Aztán bejelentkezett a Facebookon...

Levelet írt az Újságmúzeumnak Kovács Eszter, aki 1959-ben minden idők egyik legnagyobb magyar slágerét, a Pancsoló kislányt énekelte. Azért tette, mert sok hozzászóló aggódott, mi van vele.

Az Újságmúzeum csütörtökön írt a dal születésének körülményeiről és arról, sokan irigykedtek rá a sikere láttán, olyannyira, hogy a rádió kórusa – ott énekelt – megtiltotta neki, hogy fellépésekre menjen, vagy a televízióban szerepeljen. Mivel a Pancsoló kislány és az Eperfagyi után be is fejezte az éneklést, a hatvanas években elterjed, hogy autóbalesetben halt meg, más pletyka pedig arról szólt, repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Nos, Kovács Eszter készségesen nyilatkozott erről is az Újságmúzeumnak. 

„Én azt hallottam, hogy Szegeden elütött a villamos. Nem tudom az okát, hogy miért terjedtek el ezek a pletykák, de az biztos, valakinek anno nagyon az útjában lehettem – kezdte a ma már nyugdíjas nagymama. – Tizenegy éves kislányként nem értettem, miért nem mehettem az akkor induló televízióba énekelni. Emlékszem, anyukám a Kőbányai Textilművekben dolgozott, oda mentek be, hogy írjon alá egy beleegyező nyilatkozatot, amely szerint a tévében egy másik lány tátog majd a Pancsoló kislány alatt. Sajnos a rádió kórusának vezetősége ahelyett, hogy támogatott volna, megtiltotta, hogy fellépjek – rengeteg kultúrházba hívtak –, azt mondták, ha megteszem, kivágnak a kórusból.” 

Kovács Eszter azt is elmesélte, hogyan alakult az élete a Pancsoló kislány után. Férjhez ment, született két fia, ő pedig dolgozott egy számítástechnikai ügyvitelszervező cégnél, majd némi kitérővel kétszer is az OTP-nél, végül a Postabanktól ment nyugdíjba. Szegeden él 1960 óta, ahol sokan tudják, hogy ő az a bizonyos pancsoló kislány. Utoljára 10 éve, egy esküvőn a pár kérésére énekelte el a dalt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése