nlc.hu
Magyarország kúl
Magyar kutatónők kapták az UNESCO díját

Magyar kutatónők kapták az UNESCO díját

Csapó Edit a gyógyszerek hatóanyagát kísérő vegyületek vizsgálatáért, Kubinyi Enikő pedig a kutyák és az emberek öregedésével kapcsolatos kutatásaiért kapta az elismerést.

Kivételes tehetségű, a kémiában és az etológiában előremutató munkát végző magyar kutatónőknek ítélte idén az akadémikusokból álló zsűri a L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért nevű díjat és az azzal járó négymillió forintot – írja az Index. A díjjal azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő váljon elismertté és ismertté, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat. A díjat szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon fel lehet használni – írják a díjról szóló közleményben.

Csapó Edit (Fotó: MTI Fotó / Kovács Tamás)

Az egyik díjazott Csapó Edit, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetének főmunkatársa. Ő olyan aranytartalmú vegyületeket vizsgál, amelyek fluoreszkáló szenzorként a gyógyszerek hatóanyagainak útját kísérik végig a szervezetben; kutatásai hasznosak lehetnek egyes betegségek, például az Alzheimer- és a Parkinson-kór kezdeti felismerésében is. Vizsgálatainak eredményei a jövőben a hatékonyabb és eredményesebb gyógyszerfejlesztéseket segíthetik.

A másik díjazott kutatónő Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszék tudományos főmunkatársa, aki sokat tett azért, hogy bebizonyosodjon: a kutyák az egyik legjobb állatmodelljei az emberi öregedés vizsgálatának. Az általa vezetett nemzetközi kutatócsoport azon dolgozik, hogy azonosítsák az agy öregedésével járó változásokat, és így idejében meg lehessen állítani a leépülését. Eredményeikkel hozzájárulnak mind az emberek, mind a kutyák hosszú, egészséges életéhez.

Kubinyi Enikő (Fotó: MTI Fotó / Kovács Tamás)

Az elmúlt tizenhat évben negyvenöt magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a vállalat eddig közel 56,7 millió forintot osztott szét a magyar tudós nők között. A külföldön már húszéves hagyománnyal rendelkező program hazai változatára minden évben olyan tudós nők nyújthatják be a pályázatukat, akik tudományos munkájukkal az élet- vagy az anyagtudományok valamely részterületének feltárásán fáradoznak, és magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve az MTA kutatóintézeteiben dolgoznak. A díj kapcsán alakultak már kutatócsoportok, díjazottaknak lettek díjazott tanítványaik és egy valódi női kutatói közösség alakult ki. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top