Magyarország kúl

Bronzérmes lett egy BKV-sofőr az első buszvezető Európa-bajnokságon

Haibach János a csapatversenyben is jól szerepelt, társával, Flámis Gabriellával a hatodik helyet szerezték meg.

Haibach János harmadik helyet szerzett a szeptember 22-én első alkalommal megrendezett buszvezető Európa-bajnokságon – jelenti az Index.
 
A BKV-sofőr társával, Flámis Gabriellával hatodik lett a csapatversenyben, a miskolci MVK Zrt. Orliczki Nikoletta és Borsos István alkotta csapata pedig a 10. helyen végzett – írja közleményében az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).

Fotó: Egységes Közlekedési Szakszervezet

A versenyzőknek két fordulóban, három különböző autóbusszal kellett teljesíteniük a feladatokat a berlini versenyen.
 
A verseny alatt két csapat egyszerre, párhuzamosan haladt végig az egymás mellett felállított akadálypályákon. Előbb előremenetben kellett átjutniuk egy útszűkületen egy  tizenhárom méteres emeletes busszal, majd szlalomozás és sebességmérés következett egy elektromos Solaris Urbino 12-essel, amelyet először egy 15×15 méteres területen kellett megfordítaniuk a versenyzőknek. Ezután pedig a már ismert akadálypályát kellett leküzdeni az útszűkülettel – ám tolatva,  egy szóló, tizenkét méteres Merdeces-Benz Citaro busszal.
 
Az egyéni versenyben a łódzi Sebastian Mlonka lett az Európa-bajnok a német Günther Hortig és Haibach János előtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top