Magyarország kúl

Aradi szerelmek utolsó vérig

Kiemelt helyet foglalnak el a magyar történelem hősei sorában az aradi vértanúk. Arról azonban méltánytalanul keveset tudunk, kik álltak az oldalukon, kik támogatták őket tűzön-vízen át, kiket tett egész életen át gyászoló özveggyé az osztrák önkény. Négy szívfacsaró történet következik szerelemről, hűségről, bátorságról és hazaszeretetről.

1849. október 6-án, alig több mint 20 perc alatt, névtelenül is beírta magát a magyar történelembe az a nagyjából kéttucatnyi császári tiszt és közlegény, aki közreműködött Aradon a Honvédség vezérkarának bestiális lemészárlásában. A kivégzőosztag azzal, hogy elvette a magyar szabadságharc meghatározó katonai szereplőinek életét, eltiporta a hozzátartozók, feleségek, szerelmek, gyermekek reményeit is. Az ítélet kihirdetése és végrehajtása között mindössze egyetlen nap telt el, vagyis kegyelemben egyetlen pillanatig sem reménykedhettek a rabok. Megrendítő olvasni a visszaemlékezéseket arról, hogy a háború pusztítását testközelből megélő férfiak miként fohászkodnak istenhez azért, hogy tegye elviselhetővé a hátrahagyottak fájdalmát.

Aki megszelídítette a nagytermészetű katonát

Damjanich János is feleségéhez, Csernovics Emíliához szólt utolsó szavaival. Összesen két évig voltak házasok, bár szerelmük jóval korábban kezdődött. A nő édesanyja azonban hevesen tiltotta kapcsolatukat, és nem csak a 15 év korkülönbség miatt. Damjanich ugyanis – fogalmazzunk nagyvonalúan – nem vetette meg az élet apró örömeit (italozás, kártya, nők, stb.), és Emília anyja attól rettegett, hogy lánya csak egy újabb skalp lesz a sorban.

A fiatal és rendkívül törékeny teremtés hatására azonban Damjanichot mintha kicserélték volna: érzelmes levelek százait írta szerelmének, és egy csapásra felhagyott mindennel, ami nem méltó egy ifjú férjhez. Az anyós erre megenyhült, áldását adta a frigyre, ám ekkor meg a császári hadsereg-parancsnokság engedélyére kellett várnia a jegyespárnak. Az írásos beleegyezés végül 1847 forró nyarán megérkezett, így augusztus 3-án, egy rettenetesen meleg kánikulai napon egybekelhettek.

Fotó: Hátrahagyottak Emlékezete kiállítás képei

Kicsempészte imádott férje holttestét

Az esküvő után áthelyezték Damjanichot Temesvárra, és későbbi hóhéra, Haynau lett a felettese. Haynau sokszor vendégeskedett a házaspárnál, és igazi prosztó labancként viselkedett: miközben két pofára zabálta a fejedelmi étkeket, és vedelte a tüzes temesközi borokat, folyamatosan beszólt vendéglátóinak azért, ahogyan öltöznek, és leginkább azért, hogy magyarul tanulnak. Igazából már a legelejétől rühellte Damjanichot, ezért ’48 tavaszán az itáliai hadszíntérre vezényelte. Amikor megtudta, hogy egységével hazaszökött, és csatlakozott a Honvédséghez, tajtékozva kijelentette:

a magyar kutyává lett szerb lógni fog.

Ezek után az is nagy kegynek számított, hogy a fegyverletételt követően Emília rendszeresen látogathatta a börtönben a törött lábbal önmaga ellátására képtelen férjét. A kikezdhetetlen lelkierővel bíró Damjanich már tudta, hogy a bitófa lesz a végállomás, ezért minden találkozáskor arra fordította energiáját, hogy felkészítse nejét az elkerülhetetlen végre, ami be is következett. Az osztrákok brutalitását jól mutatja, hogy a meggyilkolt aradi hősök holttestét nem adták át a családoknak, Damjanich János is csak úgy kaphatta meg a végtisztességet, hogy hozzátartozói lefizették az osztrák őrséget, és szó szerint kicsempészték holttestét az aradi várból.

Hatvan év gyászban és szerelemben

Emília összeroppant a kivégzés után: magába fordult, alig evett, hónapokig egyetlen szót sem szólt senkihez, naphosszat férje búcsúlevelét szorongatva imádkozott. Súlyos depressziójából új küldetése segítette kilábalni: felkutatta a ’48-as árvákat, özvegyeket, pénzt, élelmet gyűjtött megsegítésükre, és

ő szervezte az első megemlékezéseket az aradi vértanúk tiszteletére.

A bécsi pribékek megállás nélkül zaklatták, elkobozták örökségét, rendszeresek voltak a házkutatások szerény hajlékában, de ez sem tántorította el őt attól, hogy ápolja imádott férje és bajtársai emlékét. Később több férfi is kereste a társaságát, ő azonban minden udvarlási kísérletet elhárított. Emília végül hatvan évvel élte túl imádott férjét, és halálos ágyán is őt emlegetve, szelíd mosollyal ment utána a másvilágra.

Beleőrült a tragédiába a csodaszép özvegy

Az 1552-es hősies helytállás, a törökök megfutamítása óta tudjuk, hogy az egri nőket komolyan kell venni, ha honvédő harcról és bátor kiállásról van szó. Háromszáz évvel később ezt bizonyította az egri születésű, és felettébb szépséges Kapitány Katalin is, a magyar és horvát felmenőkkel rendelkező Knezić Károly felesége. 1842-ben keltek egybe, a legnagyobb egyetértésben éltek, és két lányuk született: Olga és Irén.

Katalint nem rettentette el férje hivatása, rendszeresen elkísérte őt állomáshelyeire, szinte együtt vonult a táborral, amikor csak tehette.

Fotó: Hátrahagyottak Emlékezete kiállítás képei

A szabadságharc utolsó hónapjaiban aztán gyakorlatilag Knezić szárnysegédje lett, nem egyszer katonai-stratégiai kérdésekben is elmondta véleményét urának. Olyannyira, hogy a tábornok társai már megjegyzéseket tettek rá, mondván: 

itt nincs helye asszonyi szónak, mert az csak gyengíti az ember fiát.

Katalin a fegyverletétel után is rendületlenül kitartott fogságba vetett férje mellett, nem egyszer az őrökkel csatázva jutott be hozzá, hogy ennivalót vigyen neki és társainak. Egri asszony lévén, hazautazott, hogy személyesen irányítsa a családi birtokon a szüretet, épp ekkor kísérték a bitófához Knezićet és társait. Amikor megtudta, hogy soha többé nem látja szerelmét és gyermekei apját, gyakorlatilag egyetlen pillanat alatt megtébolyodott, majd négy, leírhatatlan lelki kínokat hozó esztendő után szó szerint belehalt a fájdalomba.

Esküvőről a csatába

Dessewffy Arisztid nem volt a sors kegyeltje. Katonai előmenetele ígéretesen indult, aztán megrekedt, majd leszerelt, és eperjesi birtokán gazdálkodni kezdett, majd egyszer csak megnősült. Családi élete azonban hónapok alatt összeomlott, miután felesége, majd öt gyermeke is különböző betegségekben meghalt. A ’48-as forradalom és Kossuth hívó szava hozta vissza az életbe: elsőként csatlakozott a szervezés alatt álló Honvédséghez, tucatnyi csatában vitézül, az első sorban küzdött, és a végsőkig kitartott.

A sors fintora, hogy a szabadságharc utolsó hónapjaiban talált rá ismét a szerelem a 46 éves tábornokra: 1849 nyarán, egy pillantás alatt elrabolta szívét egy nála húsz évvel fiatalabb teremtés. Szinyei Merse Emma maga volt a pezsgés és a vidámság. Rengetegen udvaroltak neki, ő azonban várt az igazira. Azonnal viszonozta Dessewffy érzéseit, így gyorsan elkezdték szervezni a kézfogót. Az orosz sereg áttörése miatt menekülniük kellett, így végül Pesten tartották meg azt esküvőt, ahonnan Dessewffy azonnal a frontra ment, és csak hónapokkal később, aradi cellájában láthatta viszont feleségét.

A Hátrahagyottak emlékezete címû szabadtéri kiállítás, a Március 15. téren (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Emma rendszeresen megvesztegette az őrséget, hogy férje legalább annyi enni- és innivalóhoz jusson, amennyi az életben maradáshoz kell, és kósza gondolataiban romantikus terveket kovácsolt a megszöktetésére. Ezek megvalósítására szemernyi esély sem kínálkozott: a hadbíróság Dessewffyt kötél általi halálra ítélte. Mivel a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, ítéletét Haynau „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta. Emma mély gyászba zuhant, egy évig nem hagyta el a szobáját. Végül férje utolsó akaratának megfelelően, 1857-ben nőül ment a tábornokkal együtt raboskodó Máriássy Jánoshoz.

Sikeres vállalkozó lett az ötgyermekes özvegyasszony

Igazi álompárnak számított Schweidel József és felesége, a lengyel származású Domicella Bilinska. Galíciában ismerkedtek meg, amikor Schweidel ott állomásozott. Mihelyst lehetett, egybekeltek, majd öt gyermekük született. Barátaik a legnagyobb elragadtatással beszéltek házasságukról, ami sajnos nem érhetett véget happy enddel. Schweidel 1848 nyarán hazahozta ezredét Bécsből, részt vett a schwechati csatában, fél évre rá Pest városparancsnoka lett, végül Világosnál letette a fegyvert. Az osztrákok bosszúért lihegtek, hiszen ennyi „kellemetlenséget” nem sok ellenség okozott nekik, ezért őt is halálra ítélték. Felesége – a tábornok tudtán kívül – sorra járta a hivatalokat Pesten, hogy kegyelemért esedezzen, de mindenhonnan kihajították. Mivel Aradtól több száz kilométerre volt, csak levélben búcsúzhatott el élete párjától.

Fotó: Hátrahagyottak Emlékezete kiállítás képei

Rettenetes évek következtek ezután: Domicellát „felforgató elemként” tartotta számon a titkosrendőrség, rendszeresen megfigyelték, és vegzálták rokonait, ismerőseit is. Éveken át húzták-halasztották Schweidel halotti bizonyítványának kiadását, nehogy az asszony hozzájuthasson némi özvegyi örökséghez. Domicella azonban nem tört meg, saját erőből kialakított egy tejgazdaságot, és ebből tartotta el családját. Egyedül irányította a munkát, az állatok gondozásában pedig személyesen is közreműködött. Férje emlékét haláláig ápolta, özvegyasszonyként halt meg 1888-ban, Budapesten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése