Mai szemmel az 1800-as években az orvostudomány még gyerekcipőben járt. Abban az időben is akadtak kiválóságok, de a műszerek, a különböző eljárások és beavatkozások meg sem közelítették a ma ismerteket. A sebészek legnagyobb dilemmája az volt, hogy egy-egy operáció mekkora fájdalmat okoz.
A 19. században az érzéstelenítés és az altatás még gyerekcipőben járt, a beavatkozások jó részét ezek nélkül kellett megoldani.
A páciensek hatalmas kínok között estek át bizonyos műtéteken, és emiatt az orvosok is képtelenek voltak érzelmeiket kizárva kizárólag a munkára összpontosítani. Orvosként szinte lehetetlen volt lelkileg távol maradni az esetektől, a legtöbb szakembert megviselte a betegek reakciója. Ezek persze hatással voltak a gyógyítás kimenetelére. Ekkor jött egy fiatal és tehetséges orvos, aki hirtelen megoldotta ezt az igen összetett egyenletet. Flór Ferenc nevéhez nemcsak az érzéstelenítés fűződik, hanem számos más olyan emberi tulajdonság, ami nélkül ezrek vesztek volna oda. Kitartása, szorgalma, tudásának átadása és embersége tette naggyá a legmagyarabb magyart. Október 10-én, születésének 209. évfordulóján rá emlékezünk.
Ezüstkanállal a szájában
Flór Ferenc 1809. október 10-én, Nagyváradon született. Egy módos kereskedőfamília gyermekeként cseperedett fel, idilli körülmények között. Szülei erősen támogatták, hogy ő vigye tovább a családi üzletet, ő azonban már kisiskolás korában másképp képzelte el jövőjét. Naphosszat járta a környék erdőségeit, növényeket gyűjtött, állatmegfigyeléseiről aprólékos feljegyzéseket készített. Apja többször is elővette, hogy keveset látja tüsténkedni a pult mögött, ám édesanyja meglágyította a családfő szívét, így Flór Ferenc, miután kitüntetéssel befejezte elemi és középiskolai tanulmányait, beiratkozhatott a pesti orvostudományi egyetemre.
Szinte éjt nappallá téve tanult, hogy meghálálja a jelentős családfői apanázst: szívós munkával előbb általános orvosi, majd – mindössze egy évre rá – sebészi és szülészorvosi oklevelet is szerzett. A természettudományos érdeklődés mellett rajongott a magyar nyelvért, ő volt az első orvos, aki magyarul írta és védte meg disszertációját.
Flór Ferenc
Hazajött Nyugatról, hogy itthon gyógyítson
Professzorai megérezték a benne rejlő ígéretet, ezért két szemeszteren át nyugati egyetemeken tanulmányozhatta a legkorszerűbb műtéti eljárásokat. Több állásajánlatot kapott neves német és osztrák kórházaktól, például Bécsben is erősen marasztalták (több nyelven beszélt, persze, hogy akarták), ő azonban hazavágyott, és igent mondott a pesti egyetem állatgyógyászati tanszékvezetőjének hívására. Mindössze egy esztendőt kellett itt eltöltenie, 1835-ben már a kor ikonikus orvosa, Stáhly Ignác hívta meg csapatába. Nagy szó volt, hogy a fiatal és a végletekig szorgalmas tehetség közvetlenül a sebészprofesszor tanársegédje lett.
A kórházon túl sem volt rest
1838 márciusában jeges ár zúdult Budapestre. Flór az elsők között indult a bajbajutottak megsegítésére. Miután a gátak átszakadtak, és a kétméteres vízoszlop megállíthatatlanul hömpölygött a mai belvárosban, az árvízi hajóshoz, báró Wesselényi Miklóshoz hasonlóan ő is csónakról mentette az embereket. Ez a tragédia jelentős hatást gyakorolt rá, komplett intézkedési tervet dolgozott ki a mentésügy megszervezésére, és több tanulmányt is összeállított orvostársainak arról, miként lehet a leghatékonyabban kimenteni, majd újraéleszteni a fuldoklókat.
Az 1838-as nagy pesti árvíz
Flór, fiatal kora ellenére, ekkor már a hazai orvostársadalom nagy tekintélyű szereplőjévé vált. Főként azzal vívta ki kortársai elismerését, hogy az orvosi elit jó részével szemben rengeteg időt és energiát fordított a tudásmegosztásra, a szerényebb lehetőségekkel rendelkező kollégái továbbképzésére. Nyílegyenesen és töretlen lendülettel menetelt előre a hivatali ranglétrán is: 1840-ben a Rókus Kórház osztályos főorvosává nevezték ki, hét évvel később rábízták az egész intézmény vezetését, és ő lett Pest város tiszti főorvosa, vagyis ő felelt egy személyben a közegészségügyért és a járványmegelőzésért egyaránt.
Élveboncolás helyett műtét, pokoli kínok nélkül
Igazi hazafiként 1848-ban az elsők között jelentkezett szolgálatra, mentorával, Stáhly professzorral együtt. Óriási feladat várt rájuk, meg kellett szervezniük a magyar haderő egészségügyi ellátórendszerét. Soha nem látott méretű és jelentőségű projekt volt ez, hiszen több tízezer katonáról kellett gondoskodniuk: az épekről azért, hogy elkerüljék őket a járványok és egyéb nyavalyák, a sebesültekről pedig azért, hogy ne vigye el őket azonnal a sebláz vagy valamilyen fertőzés. Ehhez mozgó tábori kórházak kellettek, elegendő számú és felkészült személyzettel, valamint eszközökkel.
Flór elképesztő energiákat megmozgatva vágott bele a munkába. Napi húsz órán át dolgozott: ő maga végezte az orvosok és a nővérek toborzását, felkészítését, megszervezte a sebesültek eljuttatását a csatamezőről az ellátóhelyekre, valamint a bármennyire is kezdetleges, de létfontosságú orvosi műszerek, továbbá a gyógyszerek, kötszerek beszerzését. Jó néhány újítása ezrek szenvedését enyhítette. Az egyik ilyen a kloroform alkalmazása a hadisebészetben. A bizarr vegyületről nem sokkal korábban derült ki, hogy már kis mennyiségben is bódulatot okoz, amivel a súlyos sebesültek megúszhatják az élveboncolással felérő fájdalmakat operáció közben.
Flór Ferenc tevékenysége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Honvédség becsülettel állta a sarat az osztrák, majd az orosz túlerővel szemben. Szervezőkészségére, kitartására és leleményességére maga Kossuth is felfigyelt, több tucat levelet váltottak a szabadságharc alatt, és az egyik üzenetében a kormányzó-elnök a „legmagyarabb magyar orvosnak” nevezte őt.
Az általános érzéstelenítés első nyilvános bemutatójának rekonstruálása. Az eredeti bemutatót 1846. október 16-án tartotta William T. G. Morton a bostoni Massachusetts General Hospitalban. (Forrás: Wikipedia)
Saját kórháza előtt gázolták halálra
A szabadságharc bukása után lecsapott rá az osztrákok bosszúja. Másfél évet raboskodott, mellékbüntetésként eltiltották hivatása gyakorlásától, és nem hagyhatta el tápiószelei birtokát. Állandó megfigyelés alatt állt, veszélyes elemként tartották nyilván a titkosrendőrök. Családi élete is összeomlott, miután egyetlen fia, Gyula 16 éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt.
A kiegyezést követően visszatérhetett hivatásához, közfelkiáltással választották meg ismét a Rókus Kórház igazgatójának és Pest tisztifőorvosának, nem sokáig tölthette be azonban pozícióit. 1871-ben, miután munkája végeztével hazafelé tartott, a kórháza előtt, a Rákóczi úton közlekedő lóvasút halálra gázolta.
Az egész ország gyászolta, kiemelkedő szaktekintély, példamutató ember volt. Fia, felesége és az ő földi maradványait a Fiumei Úti Sírkert őrzi, az orvos nevét pedig a kistarcsai kórház viseli.
