Magyarország kúl

Árvai Péter a harmadik a Financial Times LGBT+ vezetőinek listáján

A Prezi társalapító-vezérigazgatója már 2016-ban szerepelt a listán, ő az egyetlen magyar, aki felkerült rá.

Árvai Péter az idén is felkerült a Financial Times top 100-as LGBT+ vezetőinek listájára, amelyet a lap szerkesztői a londoni OutStanding.org szervezettel közösen állítottak össze.

Fotó: MTI Fotó / Mohai Balázs

Az idei lista élén Jim Fitterling, a Dow Chemical Company vezetője áll, őt követi Stacey Friedman a JP Morgantól és Árvai Péter, a Prezi társalapító-vezérigazgatója. A magyar üzletember először 2016-ban szerepelt a listán; a rangsorolásnál a Prezi sikerei mellett azt is figyelembe vették, hogy idén ő nyitotta meg a budapesti Pride-ot.

„Svédországban úgy nőttem fel, hogy nem volt előttem példakép, akivel azonosulni tudtam volna. Akkor a melegségét egy fodrász, egy komikus és egy transzvesztita vállalta. Én pedig vállalkozónak készültem, és nem tudtam, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Ezért is fontos nekem, hogy beszéljek arról, hogy meleg vagyok, mert kutatások szerint a társadalom körülbelül 5-8%-a meleg. Ezért szeretném, hogy a mai fiataloknak ne legyenek olyan küzdelmeik, mint nekem voltak” – mondta Árvai, akiről a Financial Times részletes portrét is közölt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top