nlc.hu
Magyarország kúl
Rejtélyes múmia titkait fürkészik a magyar tudósok

Rejtélyes múmia titkait fürkészik a magyar tudósok

Egy háromszáz éves erdélyi múmia lehet A világ múmiái kiállítás sztárja, amelynek ismeretlen okból levágták mindkét lábát.

A világ múmiái kiállításon látható egy olyan férfi múmiája, akinek az élete és halála is csupa rejtély. A kutatók a következő hónapokban próbálják megfejteni titkait. A rendkívül jó állapotban megmaradt testet a Magyar Természettudományi Múzeum egyik alagsori gyűjteményében őrizték éveken keresztül. Most azonban a kiállításon bárki megtekintheti a férfi földi maradványait. Mivel a neve nem ismert, valószínű származási helye után erdélyi múmiának nevezték el.

Forrás: A világ múmiái kiállítás

Egyelőre teljes rejtély számunkra, hogy ki ez az ember. A szénizotópos vizsgálatok tanúsága szerint háromszáz évvel ezelőtt élhetett. Egyelőre még azt sem tudjuk, milyen módon mumifikálódott a test” – mondta Szikossy Ildikó múmiaszakértő, a kiállítás egyik kurátora. A férfi magas, erős testalkatú, jól táplált ember lehetett. A tudományos kutatás szempontjából örvendetes, hogy belső szervei is megmaradtak, mivel ezekből megannyi információt lehet nyerni életmódjával, betegségeivel kapcsolatban.

Forrás: A világ múmiái kiállítás

„A következő hetekben és hónapokban számos vizsgálatnak vetjük alá a férfi testét, hogy kiderítsük a titkait. Az eredményekről folyamatosan beszámolunk a nagyközönségnek. Idővel remélhetően megtudhatjuk, hogyan halt meg, mik ezek a vágások a testén, és mi az a sárgás anyag, amely vékonyan beborítja” – mondta a szakértő. Arra viszont aligha lesz válasz, hogy ki és miért vágta le szinte sebészi pontossággal a férfi lábait. Egy ládában tárolták a múmiát. „Még az is lehet, hogy a test a szállításkor nem fért bele a rendelkezésre álló ládába, és ezért vágták le térdben az alsó végtagokat” – mondta Pap Ildikó, a kiállítás másik kurátora. A szakértők azt gyanítják, hogy a keménykötésű férfi egykor katona lehetett.

A világ múmiái kiállításon 4500 év történelmén kísérnek végig a páratlan leletek Egyiptomtól az ősi dél-amerikai kultúrákon át egészen a 18. századi Vácig. A tárlat az év végéig tekinthető meg a belvárosi Komplexben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top