Wilson Bentley neve talán elsőre nem ismerős, sőt, valószínűleg másodjára sem, hacsak valaki nem fényképészettel foglalkozik, de még ebben az esetben sem biztos. A fotográfust úgy is hívják, hogy a „hópelyhek embere”, hiszen az egész életét azzal töltötte, hogy a hó iránti rajongásának tárgyaként hópelyheket fényképezett. Neki köszönhetjük, hogy ma már tudjuk, nincs két egyforma jégkristály, ám történetének legszomorúbb része, hogy végül pont az okozta a vesztét, ami gyerekkorától kezdve megbabonázta.
Bentley a kanadai határnál született, egy gazdálkodó család második gyermekeként. Szülei egyszerű, dolgos emberek voltak, akik családi gazdaságot üzemeltettek Amerika azon részén, amit Snowbeltnek, azaz hóövnek is neveznek, és ahol nem ritka telente a 2-3 méter magas hótakaró. Hogy mennyire egyszerű életet éltek, azt jól példázza, hogy Bentley még iskolába sem járt, édesanyja tanította őt és a fivérét otthoni keretek között.
Wilson Bentley (Fotó: nlc illusztráció)
Wilsonnak azonban sosem okozott gondot ebben az egyszerűségben is meglátni a szépet. Gyerekkorától kezdve a természet rajongója volt: pillangókat, leveleket, pókhálókat tanulmányozott, nyilvántartotta az időjárási viszonyokat, az esőcseppeket, a hópelyhek iránti érdeklődése – vagy nevezhetjük jó értelemben megszállottságnak is – csak 15 éves korában kezdődött. Ekkor kapott egy ősrégi mikroszkópot, amivel elkezdte a hópelyhek szerkezetét vizsgálni és lerajzolni, de a korlátozott lehetőségek miatt – és mivel a hó gyorsan olvad – sokáig nem járt sikerrel. 19 éves volt, amikor már a mikroszkóp mellett egy fényképezőgéppel is felszerelkezve indult újra „vadászatra”, ekkor már sikerrel: megörökítette az első fényképet, amit hópehelyről valaha készítettek.
Forradalmi találmány
Bentley olyan megoldást fejlesztett ki, amivel végre lencsevégre tudta kapni a hópelyheket még mielőtt olvadásnak indultak volna. A fotomikrográfiának nevezett technika lényege (röviden) annyi, hogy a kamerát a mikroszkóppal teljesen fényzáróan csatlakoztatta össze, ezzel pedig nemcsak le tudta fényképezni a hókristályokat, de azt is be tudta állítani, hogy mekkora nagyítást készítsen róluk.
A technika forradalminak számított, korábban senki nem tudott ennyire részletes felvételt készíteni, de a dolog azért is érdekes, mert Bentley órákig várakozott a fagyos, téli hidegben, hogy le tudja kapni a hópelyheket. Miután egy pehely landolt, óvatosan elkapta egy madártollal, és a lencse alá helyezte. Ezután másfél perces expozícióra állította a készüléket, és megörökítette az első hópelyhet – ezzel pedig történelmet írt.
Bentley a hókristályokat kezdetben fehér háttér előtt fotózta, de ezzel nem volt teljes mértékben megelégedve. Úgy gondolta, hogy sokkal részletgazdagabb felvételeket készíthet, ha a kontraszton javít és a kristályokat sötét háttér előtt jeleníti meg. Ehhez újabb technikát fejlesztett ki, ám még több éves gyakorlat és tapasztalat után is volt, hogy egy-egy bonyolultabb alakzatú hókristály felvétele órákat vett igénybe.
Nincs két egyforma
Az első, 1885-ös fotótól kezdve egészen a haláláig Bentley több mint 5000 hókristályt fényképezett le. Élete során 60 cikket publikált különböző tudományos és népszerű folyóiratokban, többek között a National Geographicban is, melyekben nem csak a hópelyhek kaptak szerepet. Fényképezett és írt a fagyról, a harmatról és más légköri jelenségekről is, rengeteget segítve kora meteorológusainak munkáját. Többek között például a The National Weather Service Research Journalben is rendszeresen publikált.
Legnagyobb felfedezése azonban kétségtelenül az, hogy minél több felvétel állt rendelkezésére, annál biztosabban tudta: nem létezik két egyforma hópihe. 1922-ben a Popular Mechanics Magazinnak így nyilatkozott:
Minden hópehely végtelen szépséget rejt magában, amelyet megerősít az a tudat, hogy minden valószínűség szerint soha nem találunk pontosan olyat, mint amit éppen látunk.
1904-ben 500 hópelyhes fényképéből álló gyűjteményt adományozott a Smithsonian Institutionnak, hogy biztosítsa munkájának fennmaradását. Az intézet egyik titkárával, Samuel Pierpont Langley-vel folytatott levelezésében Bentley pozitívokat és diafilmeket ajánlott fel fotóiról, és azt írta: „mélységesen hálás vagyok kedves segítségéért, amellyel a hófotó-gyűjteményemet minden elvesztési lehetőségen kívül helyezte, pusztulás, tűz vagy baleset által.”
Havas végzet
1931 novemberében megjelent a Snowflakes című könyve a McGraw/Hill gondozásában, melyet a mai napig egyébként újra és újra kiadnak. Ez volt Bentley utolsó publikációja, ugyanis 1931. december 23-án, 66 évesen életét vesztette. Halálának a legnagyobb fricskája, hogy éppen hópelyheket fotózott, amikor viharba került. Mivel nem volt rendesen felöltözve és órákat gyalogolt a metsző hidegben, tüdőgyulladást kapott, amit sajnos nem élt túl.
„Az kollekcióm felülmúlja mind számában, mind szépségében, és talán még érdekességében is a világ bármely más kollekcióját…” – hangzott el tőle korábban. És valóban, a Hópehely Bentley – ahogyan hivatkoznak rá – tényleg maradandót alkotott és hagyott az utókorra.
