A legfrissebb KSH-adatok szerint Magyarországon több mint 1,4 millióan élnek egyedül, ami egyben azt is jelenti, hogy minden harmadik háztartás egyfős. A számok arra engednek következtetni, hogy akár több százezren is egyedül tölthetik idén a karácsonyt. Órás M. Andrea pszichológus szerint két visszatérő tényezője van az egyedül töltött ünnepeknek: az egyik mögött egy tudatos döntés, a másik mögött azonban kényszerhelyzet áll.
A szakember úgy véli, sokan vannak, akik mérgező családi közegben nőttek fel, ahol a család meleg szeretete és elfogadása nem volt jelen. A folyamatos veszekedések, bántások az ünnep varázsát is elűzték otthonról. Felnőttként az önismeret és más pozitív minták megtapasztalása útján sokan rájönnek, hogy nem szeretnék továbbvinni a látott mintát, mérgező szüleikkel szemben pedig erős határt húznak, meghozva akár azt a döntést is, hogy nem töltik velük az ünnepeket.
Órás M. Andrea azt javasolja, hogy az elfojtás és a tagadás helyett („Nekem nincs szükségem az ünnepi hangulatra!”, „Csak a probléma van a karácsonnyal!”), próbáljuk megteremteni a saját magunk ünnepének a forgatókönyvét. Találjuk meg, melyek azok a tényezők, tevékenységek, amelyek meghozhatják számunkra a bensőséges hangulatot.
Ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, karácsonyozzunk a barátainkkal, vagy önkénteskedjünk!
A szakértő szerint érdemes körbenézniük, hogy ki veszi őket körül. Nagyon jó megoldás lehet a barátokkal való karácsonyozás, vagy akár egy csoport ereje szintén feledtetni tudja a magány érzését (egyre több sport-, hobbi-, vagy vallási közösség tart az ünnepek alatt is összejöveteleket, rendezvényeket).
Az önkénteskedés is egy lélekmelengető tevékenység lehet az ünnepek közeledtével, ahol bárki megélheti az adni jó lelki hatásait. Ezzel a munkával mások jóllétéhez járulunk hozzá, ami a személyes fejlődésünket is segíti, gyakran az empátiát, az érzelmi intelligenciát és az önismeretet is mélyíti. Sőt egy önkéntes munka során megélhetjük a vágyott közösségi kötődést.
(via)
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock