,,Ez a legrosszabb, ami történhet” – gondolta a vakond. Bár én lennék inkább beteg!
Csakhogy a panaszkodás, siránkozás, sopánkodás nem gyógyít. Ezért a vakond segítségért sietett. A vén tölgyfán lakó bagoly volt a legjobb doktor. Ő gyógyította az egész erdőt. Miért ne gyógyítaná meg a kisegeret is?
A bagoly megvizsgálta, megkocogtatta a beteget, hosszasan lapozgatott bölcs könyvében, végül így szólt:
– Egyetlen dolog gyógyíthatja meg a kisegeret, a Matricaria Chamomilla nevezetű virág. – Becsukta a könyvet, és továbbszállt.
– Bagoly, várjál! – kiáltott utána a vakond. – Hisz nem mondtad meg, hol találok ilyen virágot!
A bagoly azonban már messze szállt, túl sok volt a dolga. Nem csekélység egy egész erdőt gyógyítani! A különleges virágról azonban rajta kívül nem tudott senki: sem az erdőben, sem a réten, sem a pataknál.
A vakond a süninél sem járt szerencsével. Ami nem ehető, az nem érdekli a sünit.
– Húha, mit tegyek?
– Ilyen fura nevű virág nem nő mifelénk.
– Messzire kell elmenned érte! – vélekedtek az állatok.
És kikísérték a vakondot az állomásra. A vonat szélsebesen robogott, mégis örökkévalóságnak tűnt, amíg végre megállt. Nagyon szép táj vette körül a vakondot. Hatalmas virágtáblák mindenütt.
– Nem ez a Matricaria Chamomilla?
– Ugyan, ez holland tulipán! – kuncogott a méhecske.
– Akkor tovább kell keresnem – dünnyögte a vakond.
Igen ám, de Hollandiába jutott, csak tengeren utazhat tovább. A kikötőben sok hajó horgonyzott, de egyik sem indult útnak.
– Úgy érzem magam, mint a partra vetett hal – sóhajtott a vakond.
Ekkor a háta mögött meglátott egy kosarat, tele hallal. Mind a szárazon voltak, alig kaptak levegőt. Amint a vakond visszasegítette őket a tengerbe, szétrebbentek, mint a verebek. A legnagyobb hal azonban megvárta.
– Vakond, nincs kedved hajókázni?
– Dehogynem!
– Akkor vegyél mély lélegzetet! – szólt a hal.
A merülés már nem igazán tetszett a vakondnak. Ám hamarosan észrevette, hogy épp a tenger mélyén nőnek a legkülönösebb virágok.
– Biztosan ez a Matricaria Chamomilla! – örült meg a vakond. És leszakított egy tengeri rózsát. Öröme azonban nem tartott sokáig… A cápa bendőjében szörnyen érezték magukat. A halacskák, a vakond és a tengeri rózsa is. A cápa körbeúszta velük a fél világot, míg végül Afrika partjainál elejtették a cápavadászok. A hasából kiszökkentek a halacskák.
– Majdnem elhervadt ez a különös virág! – mutatta a vakond.
– A tengeri rózsa? Hiszen ez állat, nem növény! – mulattak rajta a cápavadászok.
A zsákmánnyal felmálházták a tevekaravánt. Tévedésből a vakondot is felrakták, de sebaj. Úgyis addig kell vándorolnia, amíg megtalálja a kisegérnek a gyógyító virágot.
A tevekaraván útja egy igen kellemes banánliget mellett vezetett el. Csak ne lenne olyan éhes a vakond! Kinyúlt egy banánért, aztán még egyért. Jól megtömte a pocakját, és reggelig a banánok között aludt. A tevekaraván eközben eltűnt…
Amikor fölkelt a nap, a vakond egy borzas sárga kazalt talált a banánfa alatt.
– Olyan lesz, mintha mohába pottyannék – örvendezett.
Csakhogy a borzas sárga kazal egy oroszlán feje volt. A vakond futott, hogy mentse az irháját. Szerencsére a zsiráf éppen jó időben, jó helyen legelt! A szakadékon túl a vakond már biztonságban érezte magát. Annyi virág nyílt, és úgy illatozott… hát… mint az őserdőben…
Vajon megtalálja itt a vakond a kisegér orvosságául szolgáló gyógyító virágot? Vagy tovább kell utaznia? A mese folytatása megtalálható a Hogyan gyógyította meg a vakond a kisegeret című mesekönyvben.
Megjelent a Móra Kiadó gondozásában, 2006-ban
Illusztráció: Zdeněk Miler
Szöveg: Hana Doskočilová
Fordította: Balázs Andrea
További mesékért KLIKK IDE
Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!
