A szerkesztőség kedvenc cikkei

nlc | 2012. Június 04.
Melyek a közelmúlt legjobb NLCafé-cikkei? Mindenkinek más egyfelől, másfelől azonban vannak megunhatatlan kedvencek, amelyek elsőségében valahogy mindenki egyetért. Szubjektív listánk következik – mi ezekre az anyagokra emlékszünk vissza a legszívesebben.

2012. március 20-án 4 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott Damu Roland, az egykori sorozatszínész barátnője bántalmazásáért. Természetesen ott voltunk a döntő tárgyaláson, és titkos módszerünkkel percről percre tudósítottuk olvasóinkat a történtekről.

Közben a technikával is küzdöttünk, de végül szinte a bíróval egy időben hirdettünk ítéletet. Később az elítélt ügyvédje, dr. Ruttner György felett is ítéletet mondtunk a tárgyalóteremben tanúsított viselkedéséért, majd meginterjúvoltuk a tiltakozó nőszervezet vezetőjét, aki elmondta: a per óta égnek náluk a telefonvonalak.

Pezsgőfürdő
„Szerencsére Kíra már az első benzinkútnál felfedezte, hogy kellően gyatra minőségű édes pezsgőt szinte bárhol lehet szerezni, amire aztán a többiek is vérszemet kaptak, és megkezdődött a tervszerű ivás.” – Valahogy így indul az a nagy sikerű áprilisi riport, amit az Éden Hotel első „közönségtalálkozójáról” hozott haza kolléganőnk. Mint a legtöbb szerkesztőségben, itt is hónapokig tematizálta az életet a realityműsor – mi jól szórakoztunk.

Strapás meló
Amikor év elején a BKV-nál bejelentették, hogy nemsoká úgy lehet közlekedni a rendszeres fővárosi hajójárattal, mintha csak a 7-es busszal mennénk munkába, több okból is mosolyogtunk. Egyrészt, mert meghatóan kedves ötletnek tartottuk, másrészt, mert komikusan irreálisnak. De mivel nem szeretünk a levegőbe beszélni, próbára tettük, mit bír a projekt. Versenyt rendeztünk az elérhető közlekedési eszközök között, és bizony a hajónál csak egy dolog nem volt gyorsabb: ha futva tettük meg a távot.

Bejött
Két évvel ezelőtt szerkesztőségünk úgy ünnepelte április 1-jét, hogy megviccelte az olvasókat: elrejtett a címoldalon néhány álhírt, álcikket. A felhasználók tippelhettek: melyik cikk kitaláció. A Kolovratnik Krisztiánnal készült álinterjú olyan élethűre sikerült, hogy szinte senki nem jelölte meg. Pedig egy szava sem igaz…

Fáztunk egy sort
Szeretjük megtisztelni a kis történeteket is, hiszen mindenkinek az a legfontosabb, ami a saját életében történik. Rendben, bezárták Stohlt meg Damut, de az év kérdésének mégiscsak az ígérkezett, vajon meglátja-e a medve az árnyékát (vagyis mikor lesz már meleg a hiedelem szerint). Erről a pillanatról nem maradhattunk le: lecövekeltünk az akkor még elég hűvös állatkertben, vártuk az állatot – és közben természetesen percről percre tudósítottunk az eseményekről.

Izzadt férfifelsőtestek
Szegény riportalanyaink még nem tudták, mire vállalkoztak, amikor leálltak beszélgetni a mikrofonos hölggyel. Kolléganőnk rávette őket, hogy szabaduljanak meg a pólójuktól, és így 2011 nyarán megrendezhettünk az első hivatalos Úszómester Szépségversenyt. Győzött Juhász Sándor a Dagályról, de Tibor és a többiek is jól teljesítettek.

Pénz
Sokszor megjelent már a 100 leggazdagabb című kiadvány, de rendkívül szűklátókörűen: mindig csak emberek szerepeltek benne. Holott néhány négylábú is szépen keres. Így hát megalkottuk a 100 leggazdagabb állat nevű toplistát. Íme az élboly!

 

 

Mégis él!
Történt, hogy a Margit híd budai hídfőjénél lévő virágágyás megkapta egy ikonikus amerikai énekes nevét: Elvis tér is lett Budapesten. Ha ezt te esetleg még nem tudtad, ne csüggedj, azok is így voltak vele az első napokban, akik a közepén álltak.

Házi menza
A szerkesztőségben különösen nagy kedvenc a gasztrorovat „Csináld magad” sorozata, amikor is boltból ismert finomságokat igyekszik kolléganőnk lekoppintani. Ilyenkor ugyanis mindig kell egy tesztcsapat meg egy kontrollcsoport, a feladat pedig: enni. Kóstoltunk már az égvilágon mindent, a szaloncukortól kezdve a kakaós csigán át az olvasztott gumicukorig (nem vicc). Ezen cikk elkészülése érdekében például virslis hasét tömtünk nagyfokú hivatástudattal.

Beköltözők
Sokan vagyunk, akik kiugrunk karszalaggal Magyarország és most már Európa legismertebb fesztiváljára, a Sziget rendezvényre. Azt azonban, hogy ki is költöznek, csak a legvakmerőbbek kockáztatják meg, vagy a terepismerettel nem rendelkező külföldiek – mint az a holland család, akikre az egyik bokorban bukkantunk.

Belógtunk
Tamara a Nők Lapja Café beépített embere. Hivatalosan regisztrál mindenféle izgalmas eseményre; válogatásra, versenyre, filmforgatásra, mondjuk épp Brad Pittére – csak épp azt nem tudja senki, hogy cikket is ír róla; a szerep, amit játszik, csak a kémtörténet része…

 

 

 

Welcome
Amikor először járt nálunk Brad Pitt és Angelina Jolie, afféle jó házigazdaként igyekeztünk előkészíteni nekik a terepet. Alaposan megterveztük a nálunk töltött napokat és a különféle szolgáltatókat is felhajtottuk hozzá.

 

 

 

Választások
2012-ben köztársasági elnököt választott az ország, úgynevezett államférfit kerestek, ahogyan ez sokszor elhangzott. Mondanunk sem kell, az NLCafé stábját ez kellőképp felháborította. Elhatároztuk, hogy segítünk dönteni, és tíz embert jelöltünk a posztra. Csupa nőket…

9/11
Kedvenc cikkeink felelevenítése legalább olyan élvezetes, mint elmerülni a gyerekkori, kamaszkori (esetleg fiatal felnőttkori) emlékekben. Furcsa módon a rossz élményeket is belengi egy idő után valamilyen nosztalgikus hangulat. Sokan így vannak például a lassan 11 évvel ezelőtti USA-beli merénylettel, aminek következtében leomlott a Világkereskedelmi Központ két tornya. Kísérletet végeztünk olvasóink bevonásával, és a meglepő az, hogy csaknem mindenki pontosan emlékszik az évtizede történt napra.

Gyerekségek
Amikor nem egészen egy éve először vittünk kamerát egy óvodába, nem gondoltuk, hogy lavinát indítunk el. A gyerekek karácsonyi bibliamagyarázatai olyan jól sikerültek, hogy a riportból sorozat lett, és a Nyuszi Csoport azóta is nagy sikerrel osztja az igét hetente a Nők Lapja Cafén.

Vissza a microsite-ra!

Exit mobile version