Mindenaminő cikkek

Kétezer-hétszázan lájkolták a rekorder cikket

A Nők Lapja Café-olvasó öntudatos, önironikus, közösségi, humánus, díjazza az ötletességet, túlélte a nyolcvanas éveket, és mégis szereti Whitney Houstont – legalábbis ez derül ki a legtöbbet lájkolt cikkek toplistájából.

Lájk – talán nincs, ami ennél többet számítana egy szórakoztatni (is) vágyó online magazin számára. Mert persze lekattintja az ember a szörnyűségeket meg az izgiségeket meg a pletykákat, na de azt csak úgy… mellékesen… mert épp arra tévedt az egér. Na de a lájkolás az más. Az határozott véleménynyilvánítás, kiállás egy-egy ügy, értékrend mellett, identitásközlés, felvállalása valaminek, ami jó, ami szép, ami nemes. A lájk kicsit olyan, amilyenek lenni szeretnénk: minden, amit lájkolunk, a jó énünket fejezi ki: kis ikon tartalmazza összes valódi értékünk esszenciáját.
Egyszóval: hiába a legolvasottabb cikk egy (képzeletbeli) szájton a „Túlélte a harmadik újratemetését a hatvanéves szűzlány”, itt, ebben az emelkedettebb versenyben labdába sem rúghat. De lássuk, milyen cikkek azok, amelyek viszont igen, sőt nagyon is, sőt soha jobban az elmúlt tizenegy év során. A tizenkét legjobb, de legalábbis legszerethetőbb NLCafé-cikk következik.

Kétezer-hétszázan lájkolták a rekorder cikket12. Erdőben épített ökoházat a hitelek elől menekülő család
Ha akarjuk, ha nem, lájk-toplistánk hű képet ad nemcsak az olvasótábor érdeklődési köréről és érzelemvilágáról, de a mindennapok valóságáról is. Tizenkettedik helyen az olvasók egy olyan családot díjaztak, akik fityiszt mutattak a svájcifrank-árfolyamnak, nem küzdöttek tovább a hitelcsapdával, hanem fogták magukat, és kiköltöztek az erdőbe. Saját építésű ökoházuk 2011 őszén 1119 virtuális tapsot kapott.

Kétezer-hétszázan lájkolták a rekorder cikket11. Csinálj krémtúrót és túró rudit! – Bolti kontra házi
Úgy tűnik, az NLCafé-olvasó nemcsak határozott, de következetes is: tizenegyediknek olyan cikket hozott ki, amely szintén a „csináld magad” mozgalom szép darabja. Kicsit szétfolyt, kicsit göcsörtös, de a miénk: túró rudi házilag. Az egyszemélyes gasztrorovat napokig kísérletezett mindenféle ízfokozók és állományjavítók nélkül, mire megszületett a (majdnem) tökéletes prototípus – mellé krémtúró és puding is készült. 1163 lájkot ért az igyekezet.

Kétezer-hétszázan lájkolták a rekorder cikket10. A pasik újra magassarkúban fognak járni?
A lista nehezen megfejthető eleme. A tavaly októberi cikk minden idők tizedik legtöbbet lájkolt (1174) NLCafé-tartalma, ami azt mutatja, hogy nem lehetünk eléggé résen, hiszen a fogyasztói viselkedés mindig okozhat váratlan meglepetéseket. Ha a számok nem hazudnak, akkor a legnyitottabb és leghaladóbb szellemű olvasótáborral állunk szemben.

9. 11 becézés, amitől kiakadunk
A kilences hellyel máris visszazökkent a világ a rendes kerékvágásába. Irritáló becézések: na igen, ez már borítékolhatóan népszerű téma. Merthogy szeretjük, ha az életünk dolgai visszaköszönnek egy cikkben, ha úgynevezett „aha”-érzésünk van. Ennél csak egyvalamit szeretünk jobban, ha virtuális közösségünkben együtt utálhatunk valamit. Citált cikkünk mindkét szempontnak megfelel, nem csoda, hogy 1228 olvasó kattintott a felfelé mutató hüvelykujjra.

8. 11 dolog, amivel leszereplünk a Facebookon
Ismét a 11 sorozat tarol (az élet minden fontos dolga összefoglalható 11 pontban). Lényegtelen információk megosztása, coelhóságok (esetenként ugyanaz), üzengetés és agyonretusált képek – csak néhány dolog azok közül, amivel lejárathatjuk magunkat egy közösségi oldalon. Akik viszont az erről szóló cikket olvassák, jól szórakoznak, legalábbis erre enged következtetni az az 1238 gratula, amivel a tizenegy tenyérbe mászó viselkedésformát jutalmazták.

Kétezer-hétszázan lájkolták a rekorder cikket7. A pápa áldását adta a Facebookra
És már megint a Facebook, amire a cikk szerint 2011 elején már a pápa is áldását adta. Naná, ő sem akar szembemenni ekkora ellenszéllel. Nem meglepő: a netes magazinban érdeklődést váltanak ki a netvilágot érintő hírek – pláne ha (a) közösségi szájtról van szó. A Facebook mi vagyunk, és ahogy a keresőbe beírjuk, úgy a cikkcímben is lekattintjuk az egyik legismertebb brandet. Talán a pápa adta az 1263. lájkot a cikkhez.

6. Magyar fiúé a természetfotózás Oscar-díja
Nemzeti büszkeségért nem megyünk a szomszédba (ööö), ha magyar ember nyer valamit, még csak Oscar-díjnak sem kell lennie annak a valaminek ahhoz, hogy sok, akár 1286 lájkot begyűjtsön a hír. Ezúttal sikerült, olvassátok el!

Kétezer-hétszázan lájkolták a rekorder cikket5. „Bárcsak lenne nő és férfi”
Ha valaki a szerelemről beszélget, az könnyen lehet közhelyes. Talán épp ezért díjazzák az olvasók, ha valaki őszintén és érdekesen beszél a témáról. „Nem merik az érzéseiket kimondani, kimutatni, megélni. Felvállalni önmaguk emberi mivoltát, vagyis a negatív tulajdonságokat, mert a macsóizmusból kifolyólag meg vannak győződve arról, hogy ők istenek, miközben belül klasszikus kisfiúk, akik irgalmatlanul remegnek, mint a kocsonya egy hideg téli napon” – így beszélt dr. Csernus Imre Szily Nórával, és rajta keresztül velünk is. Újabb piros pont: bírjuk a kritikát. Olyannyira, hogy 2010 novemberében 1327 lájkot adtunk érte.

4. 20 nehezen felejthető retrocucc
2011 márciusában csak hat nap telt el retrosorozatunk első és második része között, ám ez elég volt ahhoz, hogy az olvasók csaknem kétszáz lájkkal megfejeljék az előző értékelést. Na ugye mondtuk, hogy micsoda erő rejlik a nosztalgiában: a második rész nyilván máris előhívta az első által hagyott kellemes emlékeket. Robbanós cukor, téli fagyi, vetkőzős toll és 1430 darab „tetszik”.

Kétezer-hétszázan lájkolták a rekorder cikket3. A megkínzott állatokat elkobozzák, ugye?
A Nők Lapja Café-olvasó könnyed és laza, de az önfeledt szórakozást bármikor felcseréli egy kis társadalmi felelősségvállalásra, ha ártatlanok vannak veszélyben. Amikor 2011 márciusában a szájt hírt adott a magyar állatvédőrség megalakulásáról, az olvasók egy emberként üdvözölték a dolgot. Vagyis azt, hogy ezentúl nem lehet majd büntetlenül bántani a legkisebb állatot sem. A sajnos szomorú részleteket is tartalmazó cikk annyira megrázóra sikerült, hogy több mint egy évtized harmadik legtöbbet lájkolt (1556) tartalma lett az NLCafé-n – nyilván magával a hírrel egyetemben.

Kétezer-hétszázan lájkolták a rekorder cikket2. Meghalt Whitney Houston – gyászolják a „világ egyik legszebb hangját”
Az előzővel ellentétben a második dobogós helyezés klasszikus esete annak, amikor értelemszerűen nem maga hír vált ki tetszést, hanem mindaz, amit előhív – esetünkben a cím második fele. 2012 februárjában meghalt Whitney Houston, amiről oldalunk elsőként tudósított. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hírt közzétevő írás 1801 embert bírt lájkolásra.

1. 11 dolog, amiért mégis szeretjük Magyarországot
„Nem a mi érdemünk ugyan, mégis büszkék vagyunk rá, hogy mi vagyunk a kontinens közepén. Persze a németek és a bolgárok is mondhatják, hogy közép-európaiak, de ennek a középnek mi vagyunk az origója és kész” – olvasható a rekordlájkos cikkben. Míg a korábbi helyezettek között legfeljebb egy-kétszáz lájknyi különbség volt, addig az első és második között csaknem ezer! A léc 2011. január 24-e óta magasan van tehát, egész pontosan 2744-en. Ideje megugrani – az összesítés alapján talán egy téli fagyit nyalogató, soult dudorászó kismacskáról készült cikk lehetne az esélyes.

Vissza a microsite-ra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése