Roxie-t, a pitbull-lányt tavaly karácsonykor tették le egy illinois-i kutyamenhelyen. Az alultáplált kutya bőrbetegségektől szenvedett, és világos volt, hogy már jó ideje nem törődött vele senki.
A tulajdonosok elmondták, hogy már nem veszik hasznát a kutyusnak, aki láthatóan már többalomnyi kiskutyának adott életet.
„Egyszerűen szaporítógépként tartották” – mondta el Brigid Nolan, a Trio Animal Foundation vezetője. Bár nem világos, hogy hol élt Roxie, a sebei alapján valószínűleg egy pincében lehetett elzárva, mert az állatorvos szerint olyan fertőzései voltak, amelyeket az okozhat, ha az állat sokáig fekszik nedves anyagon, például újságpapíron vagy törülközőkön.
Eleinte behúzott fülekkel, a padlóra görnyedve mozgott. Ha valaki közelített hozzá, igyekezett elbújni és mindenekelőtt a szemkontaktust elkerülni.
Miután Roxie hat hetet töltött az állatorvosnál, végre elég erős volt ahhoz, hogy visszatérjen a menhelyre. Bár még mindig félénk volt, ha emberrel találkozott, Augustus, Nolan pitbullja feloldotta gátlásait. Augustust egyébként szintén rettenetes körülmények közül mentették ki még 2016-ban.
A két kutya azonnal egymásra hangolódott – mindez éppen Valentin-napon történt.
Azóta Roxie nemcsak hízott, de már a testtartásán is látszik, hogy sokkal boldogabb, egészséges kutyussá vált. Jelenleg befogadóra vár.
Forrás: The Dodo
Kiemelt kép: Trio Animal Foundation