„Apa, szeretlek téged örökkön-örökké!” – Szabolcs egyedülálló férfiként lett nevelőszülő

Más gyermekét nevelni közel olyan szeretettel, mintha a sajátunk lenne, sokak számára elképzelhetetlen adni akarást, együttérzést és erőt követel egy embertől. Ezért általában az válik nevelőszülővé, aki mindezen tulajdonságok mellett belülről fakadó indíttatást érez, amely jó példából is megszülethet. Ilyen példa volt a 32 éves Becze Szabolcs előtt saját édesanyja, aki amellett, hogy óvónőként dolgozik, jelenleg is egy testvérpárról gondoskodik nevelőszülőként. Szabolcs számára tehát nem volt kérdés, hogy olyan hivatást válasszon, ahol gyerekekkel kell foglalkoznia. „Kilenc éve dolgozom fogyatékkal élő gyerekekkel egy gyerekotthonban mint nevelő. Szakmámat tekintve ifjúságsegítői, dajka végzettségem is van, illetve egy kommunikációs-médiatudomány alapszakos diplomám. Hogy miért lettem végül nevelőszülő? Mindig is nagyon tetszett, ahogyan anyukám a gyerekekkel bánik, ahogy minket is felnevelt. Tőle jön a szociális érzékenységem. Egy ideig még én is édesanyámmal együtt éltem, ezért jó sok gyereket volt szerencsém megismerni, besegíteni a nevelésükben. Aztán két éve elköltöztem albérletbe, tavaly augusztus óta pedig magam is nevelőszülő lettem, viszem tovább a családi hagyományt.

 – mondja Szabolcs, aki nevelt gyerekeihez is úgy áll, mint egy szerető, jóindulatú dajka: tudja, hogy egyszer majd el kell engednie a kezüket.

Képünk illusztráció. Forrás: Unsplash

Máig él a téves vélekedés, hogy férfiak és egyedülállók nem jelentkezhetnek nevelőszülőnek, sokan még mindig női szakmának tartják. Szabolcs ezért viszonylag magányosan létezik ebben a hivatásban, és nem ismer senkit a közvetlen környezetében, aki egyedülálló férfiként nevelőszülőnek állt volna. Döntését mégsem bánja, azt mondja, az előítéletek nem érdeklik, hiszen szerinte a 21. században már egyáltalán nem kellene, hogy számítanak a férfi és női szerepek, és bár vannak nehézségek, de meg lehet egyszerre felelni az apa és anya szerepekben. „Én is ugyanolyan szeretettel és gondoskodással tudom nevelni, gondozni ezeket a gyerekeket, mint egy nő, ebből a munkahelyemen sem volt sosem hátrányom” – mondja a férfi.

“Másokon is segítenék”

Szabolcs különleges útja egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor úgy döntött, belevág, és édesanyja példáját követi. Ehhez először meg kellett csinálnia egy hatvan órás nevelőszülői tanfolyamot, amit az SOS Gyermekfalvak szervezett Orosházán. „A tanfolyam mellett kritérium volt még a büntetlen előélet, a 24. életév betöltése, az érett személyiség és a jó egészségi állapot, illetve az, hogy a gondozott gyermeknél legalább 18, legfeljebb 50 évvel legyek idősebb. Mindezek mellett mivel albérletben lakom, fontos volt, hogy a főbérlőm is belemenjen, sőt támogassa is, hogy gyerekeket fogadhassak. Miután minden elvárásnak megfeleltem, megkaptam a tanúsítványt, onnantól fogadhattam is a gyerekeket. Két-három hétre rá már jöttek is az SOS Gyermekfaluból a gyerekek, Sára, aki akkor volt hét éves, és testvére, a nála három évvel fiatalabb Zoli. Mielőtt hozzám költöztek volna, néhány hétig minden másnap, harmadnap ellátogattam hozzájuk, később ki is vihettem őket, eljártunk uszodába, ide-oda élményeket szerezni. Ilyenkor derül ki, illünk-e egymáshoz, be tudunk-e illeszkedni egymás életébe. Nálunk ezzel nem volt semmi gond szerencsére” – meséli Szabolcs.

Hogy milyen élete volt a gyerekeknek, mielőtt a faluba, majd hozzá érkeztek volna, arról nem szívesen beszél. “Sára négyéves koráig volt együtt az anyukájával, Zoli egyévesen került a rendszerbe. Az okokról nem szeretnék beszélni, maradjunk annyiban, hogy a nem megfelelő nevelés az indok. A család lemondott a testvérekről. Mivel a szülők semmilyen módon nem keresték őket, néhány hete örökbe fogadhatóvá váltak” – mondja Szabolcs, hozzátéve, hogy ő nevelőszülőként úgy kezeli és szereti őket, hogy bármikor el tudja őket engedni. Úgy véli, az a dolga, hogy felkészítse a gyerekeket az örökbefogadásra, olyan alapot nyújtson nekik, amitől egészséges felnőtté válhatnak. És nemcsak Sárának és Zolinak, hanem az utánuk következő gyerekeknek is. – „Nemcsak nekik, hanem sok más kisgyereknek is szeretnék segíteni. Ez persze érzelmileg nekik és nekem is nagyon nehéz, ezt már tapasztaltam anyukámnál. De vígasztal a tudat, hogy nagyon komoly folyamaton kell keresztülmenniük az örökbefogadó szülőknek, amíg megkaphatják a gyerekeket, ezért szinte garantálható, hogy Sára és Zoli végül jó helyre, szerető családba kerül.”

“Zoli rögtön apának nevezett”

Szabolcs szerencsésnek érzi magát, mert az ismerkedés zökkenőmentesen ment, és azóta is harmonikus a kapcsolata a gyerekekkel. „Az ismerkedésnél az élményszerzés volt a fókuszban, úgy éreztem játék közben lehet közelebb kerülni hozzájuk. Volt, hogy elmentünk a strandra, és csúszdázás közben spontán módon tudtunk beszélgetni az életükről. Szerintem sokkal célravezetőbb volt élményeken keresztül megismerni egymást, és nem közvetlen beszélgetéssel, így ők is sokkal könnyebben nyíltak meg, meséltek magukról. Sok türelem kellett ehhez, de mindig megvártam, hogy bizalommal megnyíljanak felém, és minden ilyen alkalmat örömmel fogadtam. Hála a jó istennek, már az elejétől fogva megbíznak bennem. Ma már úgy élünk, mint egy átlagos család. Reggel a gyerekek felkelnek, megfürödnek, utána reggeliznek, játszunk. Gyakran látogatjuk meg anyukámat, aki kertes házban él, és állatai is vannak.  Zoli  óvodába, Sára iskolába megy, esténként meséket nézünk, mondókázunk, vacsorázunk, majd lefekszünk. Zoli nagyon alkalmazkodó, amikor felkel reggel vagy a csendes pihenőből, rögtön mosolyog, nagyon illedelmes, akárcsak a nővére. Mindig mindent megköszönnek azonnal. Sára igazi lány, szeret Barbizni, póni lovazni, tanító nénist játszani, most egy kicsit hisztis korszakában van. 

Hogy mi lesz akkor, amikor eljön az örökbefogadás ideje? Szabolcs egyelőre nem tudja, és példája sincs rá, hiszen édesanyja mindig a vérszerinti családjukba engedte vissza a gyerekeket. Annyit viszont tud, hogy a nevelőszülői hálózat kőkemény bázist jelent, a szakemberekre bármikor számíthat, sőt ő is találkozhat majd az örökbefogadó szülőkkel. „Hogy ez a folyamat gördülékenyen menjen, mindhárman leülünk majd a nevelőszülői tanácsadóval és a gyámmal, majd a gyerekek szintjén átbeszéljük, mi vár rájuk. Nekem rengeteget segít a pszichológus, a nevelési tanácsadó, hogyan lehet az elválásra felkészülni, hiszen ahogy múlik az idő, egyre erősebb érzelmi kötődés alakul ki köztem és a gyerekek között. Engem például a kisfiú már az első pillanattól apának hív, Sárának egy hónap kellett ehhez. Sosem erőltettem ezt, a bizalommal jött. Persze van, amire nem lehet érzelmileg felkészülni, például arra, amikor Apák napján virágot rajzoltak nekem, és egy családot, amin mi vagyunk rajta, majd elszavalták Szabó Balázstól az Apa című verset. De ugyanilyen közeli és felkavaró emlék volt, amikor a kisfiú a parkolóban azt mondta nekem, 

Ilyenkor mindig összeszorul az ember szíve.”

Nevelőszülőnek lenni egyszerre csodaszép és nehéz hivatás:

• „Karácsonyra kérünk mindig képet, lássuk, hogyan változnak” – ilyen az élet nevelőszülőként
• Második esély: traumatizált gyerekeknek keresnek „pótszülőt”