Popper Péter: Az álmok titokzatos világa

Az emberek mindig álmodtak. Már a legősibb kultúrában is, és ezeknek az álmoknak számukra jelentőségük is volt. Ha az ember azt látta, hogy a törzsfőnököt széttépi és fölfalja a barlangi medve, de álmában épen és egészségesen megjelent számára, sőt beszélt vele, tanácsokat kapott tőle, akkor ebből arra következtetett, hogy a földi életen kívül van egy másik is. Ennek jelentős szerepe volt az emberek vallásos, ezoterikus érdeklődésének kialakulásában.

– Amikor Jákob a létrás álmát álmodja, akkor ennek konkrét jelentőséget tulajdonít – mondja Popper Péter valláspszichológus, író. – Amikor felébred, azt mondja, milyen rettenetes ez a hely, itt átjárás van Ég és Föld között. Emlékköveket állít, vagyis természetes a számára, hogy létrejött az álom révén egy emberi és szellemi, emberi és isteni kapcsolat. Ez aztán még jobban elmélyítette az álmok fontosságát a kultúrában, és ha megnézzük, a nagy vallásalapítók történeteiben is mindig megjelenik az álom, amely konkrét jóslatot vagy szellemi üzenetet közvetít. Aztán ahogy fejlődött a tudomány, és ahogy a pszichológia kiszakadt a filozófiából és próbált önálló lenni, úgy differenciálódott az álmok értelmezésével kapcsolatos tudás is.

– Minden álomnak van értelme, üzenete?

– Ugorjunk egy nagyot. Létezik az álomnak fiziológiai kutatása, ilyenkor azt vizsgálják, hogy mi történik az agyban. És létezik másfajta kutatása is, az álom tartalmáról, az álomnak az üzenetéről. Ha elkezdjük az álmot fejteni, az értelmét kutatni, az álmoskönyveket felütni, és mégsem értjük, hogy mit akar nekünk üzenni, akkor a szimbólumok alapján kezdünk el megfejteni. És ez már az álomfejtés ezoterikus vonala. Ám a legnagyobb tévedés itt keletkezik, mert azt hisszük, minden szimbólum minden ember számára ugyanazt jelenti. Ugyanis ha én medvével álmodom és maga is macival álmodik, ez teljesen két különböző dologra utalhat. A differenciált álomjelentésekkel Freud kezdett el foglalkozni. Megpróbálta kiválasztani az adott kultúrára jellemző általános szimbólumokat, és kiszűrni azokat, amelyek egyedi jelentéssel bírnak.

– Ebből alakultak ki az álomtípusok?

– Igen, Freud a munkája során különböző álomtípusokat fedezett fel. Az első a vágyteljesítő álom: valamire vágyom éber állapotomban, de nem kapom meg, nem jön el hozzám. De önvigasztalásként megálmodom, mintha lenne. A másik típus a szorongásos álmok: valamitől félek, erről álmodok, vagyis álmomban bekövetkezik. Ha nagyon nagy indulatok vannak mögötte, akkor rémálom is lehet.

– Önnek voltak szorongásos álmai?

– Igen, mégpedig visszatérő szorongásos álmom, kisgyerek koromban. A játszótérről megyek haza, és már ott vagyok az előszobaajtónknál, az ajtó kicsit nyitva, a fény is kicsillan rajta, és akkor elrabolnak. Én segítségért akarok ordítani, de nem jön ki hang a torkomon. Rettenetes szorongás, hova visznek, miért visznek?

– Ez az álom összefügghet a háborúval?

– Nem, mert ez a háború előtt volt. Ha csak azt nem mondjuk rá, hogy jósálom volt. Inkább a gyerekkoromról szól, rendkívül rosszul tűrtem, hogy a szüleim nagyon sokat dolgoztak, és rám nevelőnők vigyáztak. Idegenek neveltek, és én ezt nagyon utáltam, ezek a kisasszonyok a tetejében még németre is megtanítottak, amit ki nem állhattam. Azt gondolom, hogy ennek a szorongásos álomnak az alapja az volt, hogy apám és anyám rengeteget dolgozott, csak vasárnap voltak otthon, hiszen akkor még szombat is munkanap volt. Az álomnak a felfokozott formája pedig az volt, hogy elvisznek. Mostanában – felnőtt koromban – nem voltak visszatérő álmaim, de olyanok igen, amelyeknek jelentőséget tulajdonítottam. Egy indiai barátom elvitt egy Poona nevű városba Indiában egy Maharishihez, a nagy bölcshöz. A bölcs egy ligetben ült mozdulatlanul, és a tekintete a messzeségbe révedt. Különböző indiai emberek jöttek, hozták a gyermekeiket, és leültették köré. Egy darabig ültek a társaságában, majd a gyerekeket odavitték hozzá, hogy homlokuk érintse meg a Maharishi köntösét. Egy idő után elkezdtem unatkozni, és intettem hindu barátomnak, menjünk. A Maharisi akkor megszólalt – nyilván látta a szemváltást kettőnk között -, és a következőket mondta angolul: „Az a lépcsős álma nem álom volt, hanem emlékezés.” És ez a mondat szinte agyonütött.

– Miért, nem álmodott lépcsővel?

Mostanában – felnőtt koromban – nem voltak visszatérő álmaim, de olyanok igen, amelyeknek jelentőséget tulajdonítottam.

– Valaha tényleg volt egy lépcsős álmom, de ott, akkor, nem járt az eszemben. Honnét tudta? Ezt az álmot akkor pszichoanalízisbe vittem, hogy próbáljuk megfejteni. Az álom a következő volt: Naptemplomra, vagy piramisra emlékeztető – de nem egyiptomi, hanem inkább dél-amerikai – építménynek a tetején van egy Nap-kápolna, és amikor fölkel a Nap, akkor először azt világítja meg. Lejjebb még sötét van. Hárman, fehér ruhában – talán valami papfélék lehetünk – megyünk lefelé, nagyon nagyokat kell lépnünk, nagyon magasak a lépcsőfokok. A világ nagyon rendben van, minden a helyén, minden biztonságos. És ahogy megyünk lefelé, lassan belemegyünk a hajnal előtti sötétségbe. Ami fönt már ragyog, azt lent még teljes homály fedi. Lassan eltűnik mellőlem a két társam, egyedül megyek tovább. A piramislépcső átalakul csigalépcsővé, aztán egy ronda városi bérház hátsó lépcsőjévé válik, azon folytatom az utam. Eljutok egy barna ajtóhoz, ott bemegyek egy nagyon szegény szobába, ahol egy vaságyon alszik valaki, úgy emlékszem, nő. A szobában van még egy kis asztal, egy szék. Leülök az asztalra, kibámulok az ablakon, ahol tűzfalakat látok. Igen lehangoló és szomorú a látvány, miközben arra várok, hogy felébredjen a nő. Indiában nekem ez a 10-15 évvel korábbi álmom nem jutott egyáltalán az eszembe. Megdöbbentem, amikor a Maharishi erről az álomról kezdett beszélni. Vajon honnan tudhatott róla? Hiszen nem beszéltem róla senkinek, akkor, ott nem jutott az eszembe, tehát még gondolatátvitel sem lehetett. Ez volt a pillanat, amikor meghökkentem, és felmerült bennem a kérdés: biztos, hogy ennyi szkepszissel kell-e nézni az embernek az áloméletet, mint ahogyan azt az akkori közgondolkodás tette? Nincs-e mégis egy lehetőség arra, hogy kitekintsünk a földi körülmények közül? Lehetséges-e reinkarnációs emlékezés álomban? És egy kérdőjel keletkezett bennem, éppen úgy, mint az asztrológiával szemben.

– Abban sem hitt?

– Természetesen nem, de amikor Bangalore-ban éltem, híre járt, hogy egy közeli városban van valami fantasztikus asztrológus. Na, gondoltam, ezt kipróbálom. Cédulára felírtam, hogy férfi vagyok, a pontos születési helyemet, adataimat, majd beletettem ezt egy borítékba, hozzá 60 rúpiát – mert ennyit kért az asztrológus -, és postán elküldtem. Életemben sohasem láttam ezt az asztrológust, de egy idő után jött a válaszboríték, benne a megrajzolt horoszkóp és több oldalas szöveg, helyi nyelven. Azt átfordíttattam angolra, és arra voltam kíváncsi, hogy a pszichológusnak, a pszichoanalízisen átesettnek vajon tud-e olyan dolgot mondani, amit én még nem tudok magamról.

– És tudott?

– Igen. Két dolgot. Az egyiket elmesélem. Nagyon meglepődtem, és be kell látnom, igaza volt, amikor azt írta, hogy a horoszkóp tulajdonosa nagyon vágyódik arra, hogy szellemileg egyenrangú partnerre tegyen szert. És ezt keresi folyton. Amikor megtalálja őket, összeköti velük az életét, ám egy idő után már nem tudja elviselni az egyenrangú, szimmetrikus kapcsolatot, mindenáron fölénybe akar kerülni, és saját maga teszi tönkre azt. Ezért aztán többször válik, házasodik. Ezt én nem tudtam magamról, főleg azt nem, hogy mindig én rontok. És tényleg így volt, ha találkoztam egy olyan nővel, akivel szimmetrikus volt az intellektusunk, azt hiúságból nem tudtam elviselni. A saját fölényemet akarom, és tényleg én teszem tönkre ezzel a kapcsolatot.

– Térjünk vissza az álmokhoz. Mi a véleménye a gyermekek másként, illetve mást álmodnak, mint a felnőttek?

– Ez egy furcsa dolog. A gyerekek egyenesben álmodnak, mert a gyermeki lélekben még nincs kiépülve az a védekező mechanizmus, ami a felnőttekben megvan. Ennek az a lényege, hogy az ember lelke még álmában is védekezik olyan élményekkel szemben, amelyeket nem tud elviselni, amelyek traumatikusak. Ezért van egy határvonal. Ha a felnőtt egyenesben álmodik – vagyis nincs meg az álomban is a védekező, elhárító mechanizmus -, ott valami nagy lelki zavarnak kell lennie, esetleg elmebajra is lehet következtetni. Hiszen az énvédő „berendezések” valamiért nem működnek.

– Az ön praxisában előfordult ilyen?

– Egyetemi hallgató fiatalember jött el hozzám egyszer azzal a panasszal, hogy a vizsgákon nem tud megfelelni, nem tud rendesen koncentrálni, tanulni. Elkezdtem vele a feltáró pszichológiai munkát, és végül egy nap beszámolt egy álmáról. Az álma az volt, hogy ő csecsemő, és a mamája nemi szerve lassan visszaszívja őt az életből az anyaméhbe, míg végül teljesen eltűnik a mamájában. Ezt hívják a pszichológiában egyenes álmodásnak. Ebben az esetben az ősi szorongás mellett egy vágy is megjelenik, amikor az ember visszavágyik a feltétel nélküli embrionális korszakba. Persze, félelem is lehet az egyéni szuverenitás megszűnésétől. De aki ezt ilyen egyenesbe álmodja, azzal nagy baj van. Azonnal abbahagytam a feltáró pszichoterápiát, mert úgy gondoltam, hogy ez a fiatalember skizofrénia szempontjából veszélyeztetett. Átvittem a terápiát – anélkül, hogy vele megbeszéltem volna – az élet kötetlen dolgaira. De a feltárást nem folytattam tovább, mert sokszor előfordul, hogy az ember valami tünetet neurotikus tünetnek gondol, ezt elkezdi lebontani, és mögötte feltör az elmebaj. Tehát nagyon óvatosnak kell lenni az álomelemzéseknél is.

– A kötetlen beszélgetéseken az elmebaj végül nem tört elő?

– Nem, mert nem piszkáltam tovább ezt a dolgot, figyelmeztetésnek fogtam fel, ami a fiatalember tudattalanjától érkezhetett, hogy vigyázzak, mert az álom mögött sokkal súlyosabb lelki zavar lehetősége manifesztálódhat, ezért ne szakadjak el a realitástól. Az álmok vizsgálatánál – akár tudományról, akár ezotériáról van szó – általánosságban kijelenthetjük, nagyon érzékeny határterületeken mozgunk, ahol nagyon kevés a tudás, és nagyon sok a hiedelem. Ezért ebben a témában is mértéktartónak kell lenni. Egy neves kollégám az álmot úgy határozta meg, hogy mese önmagunkról önmagunknak.