Nyaralás – családdal vagy kettesben?

Kiskorunkban fel sem merült a szüleinkben, hogy nélkülünk induljanak egy balatoni vakációra. Pedig a nagyszülők boldogan jelentkeztek, ha vigyázni kellett ránk, és a húgommal mi is szívesen bandáztunk a nagyi szomszédságában nyaraló többi gyerekkel. Manapság azonban a szülők annyit dolgoznak, hogy sokszor egymást sem látják, ezért egyre többükben merül fel, hogy nyáron kettesben, a kicsi(k) nélkül mennek el pihenni. De ezt sokszor azért sem egyszerű megoldani, mert furdalja őket a lelkiismeret, hogy magára hagyták a gyereke(ke)t, és az anyós, esetleg a szomszéd, a barátok rosszallását is kivívják ezzel. Vajon mi a jó megoldás? Ennek jártunk utána.

Kötelező szabadnapok

Az Ádám családban a kis Szofit (4) fokozatosan szoktatták hozzá, hogy hosszabb-rövidebb ideig a nagyszülőkkel kell lennie, mert a szülei kettesben utaznak el. Az üzletember apuka a munkája miatt gyakran napokig nem találkozik a feleségével. Ha együtt a család, akkor pedig minden a gyerek körül forog. Takács Judith (37) és Ádám Balázs (36) ezért döntöttek úgy, hogy évente egyszer-kétszer mindent a hátuk mögött hagynak, és csak egymásra figyelnek a világ egy eldugott részén.
„Mindketten fontosnak érezzük, hogy ne csak úgy tekintsünk egymásra, mint anya és apa, hanem mint férfi és nő. Ehhez pedig szükségünk van a közös, kettesben szerzett élményekre. Ezek az utazások megerősítik a kapcsolatunkat” – meséli Judith, és hozzáteszi, a kislányára is jó hatással van, amikor kipihent, türelmes és jó hangulatú szülőket kap vissza. Amikor Szofi megszületett, szülei egy évig nem mentek el nélküle nyaralni. Csak néha bízták meg a nagymamát, hogy náluk vigyázzon a kislányra pár órát. Így a megszokott környezetében, a saját játékai között szembesült először azzal, hogy az anyukája és az apukája elmentek mellőle. „Amikor Szofi bölcsődés lett, akkor vittük el először egy-egy hétre a nagyikhoz. Összepakoltuk szinte a fél lakást – emlékszik vissza Judith –, Szofi kedvenc játékait, mesekönyveit, a motorját, sőt még a homokozókészletét is, hogy teljes biztonságban érezze magát.” „Mielőtt otthagytuk, átbeszéltük a napi rutint, a szokásokat, az egészségügyi információkat a nagyikkal. Ők pedig mindent megtettek azért, hogy ne érezze a hiányunkat – meséli Balázs. – A kertben játszóteret, homokozót, hintát, medencét alakítottak ki, és rengeteg programot szerveztek. Közösen ültettek virágokat, háziállatokat gondoztak, amire a budapesti lakásunkban nem volt lehetőség, és idő sem. A kislányunk új barátokat is szerzett vidéken.”
Szofi két és fél éves volt, amikor Judith és Balázs két hétre Thaiföldre utazott. „Akkor már a kislányunkat teljes nyugalomban hagytuk anyukáméknál. Soha nem sírt utánunk. Örülünk, hogy a nagyszülőkkel is ilyen szoros lett a kapcsolata. Tudjuk, hogy Szofi rugalmas, jól tűri a változásokat, sőt szereti is, ha történik vele valami. Ha nem lenne ilyen megnyugtató háttérbázisunk, és tudnánk, hogy mindez nem jó Szofinak, nem utaznánk el. De minden egyes nyaralás végére mindenki nyugodtabb lesz, sokkal jobban tudjuk értékelni az együtt töltött időt, idegeskedés és stressz nélkül.”

„Hosszabb útra a kicsi nélkül csak hároméves kor után érdemes vállalkozni.”

ÉN is nyaralok!

Vekerdy Tamás pszichológus szerint jogos igény néha megszabadulni egy kis időre a gyerekünktől. Régebben, amikor a különböző generációk együtt éltek, könnyebb volt az anyának segítséget találnia, ha pihenni akart, mert mindig kéznél volt egy rokon, egy cseléd vagy egy szomszéd. Manapság sok szülő a végkimerülésig hajszolja magát, ami sem neki, sem a gyereknek nem jó. „A szülők akkorra fáradnak el igazán, amikorra a gyerek másfél-két éves lesz, ha nincs lehetőségük megosztani valakivel, akár csak egy bébiszitterrel is, a teendőket – mondja a szakember. – A hosszabb utazásokra nélküle mégis inkább csak akkor érdemes vállalkozni, ha már elmúlt hároméves, és beszél. A vízválasztó az az időpont, amikor már kimondja, hogy ÉN. Ekkor válik le az anya-gyerek szimbiózisból, és már könnyebben teremt kapcsolatot másokkal. Ilyenkor egy zárkózottabb gyereknek is kisebb megrázkódtatás az elválás.” Ha túl korán hagyjuk magára a csemetét hosszabb időre, előfordulhat, hogy bár látszólag jól érezte magát, a viselkedése mégis megváltozik. Lehet, hogy négy-öt nap elteltével azt tapasztaljuk, nem akar odajönni hozzánk, nem ad puszit, nem ölel meg. Ez a büntetés a szülő számára, aki otthagyta őt. Kialakulhat tartós szorulás is nála. Ezzel a visszatartással fejezi ki, hogy nem akar újra elszakadni valamitől. Vekerdy Tamás szerint minden gyerek különböző, nincsenek aranyszabályok. Ha lehet, folyamatában szoktassuk hozzá őket az elváláshoz. Először ne napokra, inkább csak órákra bízzuk másra, ha szeretnénk kikapcsolódni. A nyaralásra pedig inkább vigyük el valamelyik nagyszülőt vagy egy bébiszittert, és akkor jut is, marad is az egész családnak mindenből és mindenkiből.

Együtt a legjobb!

Pierron Nóra (41) és francia férje, Mathieu (36) számára elképzelhetetlen, hogy bárhová is a három gyerekük, Lucia (9), André (7) és Ádám (3) nélkül utazzanak. Voltak már repülővel tengerparton, és évente kétszer útra kelnek, hogy meglátogassák a Franciaországban élő rokonaikat. Nekik ez az igazi kikapcsolódás. „A harmincas éveimben szültem, a karrieremben már elértem, amit szerettem volna, és sokat utaztam a világban – magyarázza Nóra. – Most, hogy anya vagyok, szeretnék mindent megosztani a gyerekeimmel. Nem teszem »stand-by« üzemmódba őket azért, mert éppen feleség szeretnék lenni. Azt gondolom, párhuzamosan is működnie kell, hogy az ember szülő, házastárs és munkaerő.”
Ahogy ők mondják, a lányuk és a fiaik kondicionálva vannak az utazásokra. A nyári szünetben három-négy hetet Dél-Franciaországban és Champagne-ban töltenek. „Őket már nem köti le, mint annak idején minket a testvéremmel, hogy számoltuk a piros vagy fehér kocsikat az autópályán – folytatja Nóra. – A lányom mindig igazi túlélőcsomagot rak össze: minipuzzle-t, kreatív játékokat, amikkel a kicsiket is szórakoztatja. Az utazás nálunk a gyerekekről szól, mint korábban az én és a férjem családjában is.” Nóra és Mathieu nemrégiben arra gondoltak, hogy a tizedik házassági évfordulójukon kettesben utaznak el. Ám ezúttal sem tudták otthon hagyni a gyerekeiket. „Eszembe jutott, mennyire rossz lenne, ha utólag mesélném el nekik, mit láttunk, mit csináltunk. Így végül egy közös vacsora lett az ünneplésből. Nem érezzük úgy, hogy bármiről lemaradnánk azért, mert ők velünk vannak” – fűzi hozzá Mathieu.

Az arany középút

Vekerdy Tamás szerint a szülők tudni fogják, mivel tesznek jót a gyereknek, és mikor jön el az a pillanat, amikor nélküle is elutazhatnak. Távozás előtt azonban mindenképpen fel kell készíteni a kicsit, mi vár rá. Mindig csak megfelelő emberre, nagyszülőre, megbízható rokonra hagyjuk, akit már jól ismer és szívesen van vele. Továbbá mutassuk meg neki képeken, hová utazunk, hogy el tudja képzelni, merre járunk. A konkrétum mindig jó a gyerekeknek, ezért érdemes számszerűsíteni, meddig lesz külön tőlünk. Erre jó módszer a centi, amiről le is vághatja a napokat. Ha pedig a kicsi hisztizik, és sírva követel bennünket vissza, a szakember szerint azonnal haza kell térni – és ezért utólag soha nem szabad szemrehányást tenni neki.
„Ebben a témában is a józan mértéket kell követni. Egy idő után valóban el kell távolodni a gyerektől – magyarázza a pszichológus. – Amikor már csökken a szorongás benne, egy-egy nagymamánál töltött hét önbizalmat ad neki. Ilyenkor azonban ne akarjuk a nagyszülőket idomítani, és átszabni az életüket. Náluk más a rutin: nem fog ártani egy gyereknek sem, ha néha később kel fel, több édességet eszik, vagy kicsit szabadabbra engedik. Ha a szülők megérdemlik a szabadságot, akkor a gyerek és a nagyszülő is.”