Psziché

Kettesben vagy barátokkal? – Válaszol a szakértő

Párkapcsolati, gyermeknevelési vagy munkahelyi problémád támadt? Ha szeretnél tanácsot kérni, írj szakértőnknek!

Másfél éve vagyunk együtt a kedvesemmel. A tanulás és a munka miatt csak hétvégenként tudunk találkozni, és a párom ilyenkor megy el a barátaival bulizni, beszélgetni. Ez nem is zavarna, ha nem akkor tenné, amikor együtt lehetnénk. Emiatt veszekedni is szoktunk. Legutóbb már azt mondta, hogy elege van ebből, és szerinte a kapcsolatunkat már nem lehet megmenteni. Addig győzködtem, míg végül belement, hogy próbáljuk meg újrakezdeni, de azóta is furcsán viselkedik, mondván, hogy csalódott bennem. Állítása szerint azért nem mehetek vele bulizni, mert korábban egy exét elvitte szórakozni, aki ott felpofozta, amiért egy másik lányismerősével beszélgetett. Én viszont nem tartom jogosnak, hogy máshoz hasonlítgat. Nagyon szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen. Mit tegyek, hogy visszaszerezzem a bizalmát? Nem akarom őt elveszíteni, de most úgy érzem, hatalmas a szakadék kettőnk között.

Kettesben vagy barátokkal? - Válaszol a szakértő

Válaszol: Gém Nóra életmód-tanácsadó

Kedvesed hozzászokott egy életmódhoz, amit most fel kellene adnia. Mivel egész héten dolgozik, hétvégén joggal vágyik arra, hogy veled és a barátaival is találkozzon. Valószínűleg azon, hogy elmenjen velük szórakozni, nem fog változtatni. Fontos, hogy az együtt töltött időszakban olyan programokat szervezzetek, melyeket mindketten kedveltek. Napközben a barátait is meghívhatod egy közös kirándulásra, bowlingozásra, biciklizésre. Így a kevés szabadidő ellenére veled és velük is tud találkozni. Lehet, hogy eltart egy ideig, amíg felismeri, hogy a bulizáson kívül is vannak élvezetes programok, kettesben is lehet jól szórakozni. Lényeges, hogy te is bekerülj egy olyan társaságba, melynek tagjaival jól érzed magad, és eltöltheted velük az időt, amíg a párod a barátaival van.
Számára is megnyugtató érzés lesz, hogy tudja, nem okoz neked fájdalmat azzal, hogy elmegy, hiszen te is kikapcsolódsz addig. Egy jó viszony alapja a bizalom, és amíg ez megvan, érdemes teret engedni a párunknak. Éreztesd vele, hogy megbízol benne, és elfogadod, hogy rajtad kívül mások társaságára is vágyik. Kompromisszumkötéssel is próbálkozhatsz. Például javasolhatnád, hogy bár nem mindig tartanál vele, időnként jólesne neked, ha elkísérhetnéd. Ha hosszú távon erősödnek benned a félelmek és a féltékenység, kérdezd meg tőle, fordított esetben ő hogyan érezne, és mit várna el. Arra is célszerű figyelni, hogy nem mindenkinek ugyanaz a szeretetnyelve, van, akinek az együtt töltött idő, másnak a dicséret, az érintés vagy az ajándék. Ha ismerjük saját és kedvesünk szeretetnyelvét, könnyebben tudjuk kimutatni az érzelmeinket és elfogadni a párunk igényeit.

Ha kérdésed van, ide írhatsz szakértőinknek: psziche@centralmediacsoport.hu

Kettesben vagy barátokkal? - Válaszol a szakértő

Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.

Szeptember 10-től kapható a magazin legfrissebb száma!
A tartalomból:

  • Különóra dr. Vekerdy Tamással – Szülőknek gyerekekről
  • “Az állatok szelídítik az embert” – Beszélgetés Baktay Zelkával és Baktay Miklóssal
  • Az önimádat határai – Dr. Szondy Máté írása
  • Amikor megáll a világ – Paulo Coelho írása
  • Küldetés teljesítve – Szerkesztőségünk a szabadulószobában
  • Vigyázat, kísértenek az exek!

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top