Sokan azt gondolják, hogy az állásinterjúra való felkészülés mindössze azt jelenti, hogy átolvassuk a várható kérdések listáját és megpróbálunk fejben válaszolni a nehezebbekre. Aggódva kérdezgetik, mit kell válaszolni a „legnagyobb erősség/gyengeség” kérdésre, vagy, hogy mit mondjanak, miért kellett távozniuk az előző munkahelyükről. Őszinte információ cserére számítanak a potenciális munkáltatóval, hiszen, ez elméletileg a leghasznosabb mind a két félnek. Ez szép, de sajnos, nem igaz. Az interjú alapvetően nem információ csere: ez egy többfordulós verseny, ahol te egy versenyző vagy, és csak egy első helyezést osztanak ki.
Mint minden versenyzés, ez is gondos felkészülést, gyakorlást igényel. Itt is, ahogy például a teniszben, a győzelemben sok óra befektetett munka van, és sokat számít a technikán kívül, a hozzáállás is.
Cégek pedig nincsenek
Az, hogy behívtak interjúra azt jelenti, hogy az önéletrajzod felkeltette a cég érdeklődését, rendelkezel azokkal a végzettségekkel, gyakorlattal, amit elvárnak. Álljunk meg itt egy pillanatra! Olyan, hogy cég nem létezik, ez csak egy elvont fogalom. Akikkel találkozni fogsz, azok emberek lesznek, érzésekkel, előítéletekkel, és – igen: befolyásolhatósággal. Kutatásokból ismert, hogy a szokásos interjú alapján nem lehet igazán eldönteni, hogy valakinek milyen lesz a munkahelyi teljesítménye. Akkor mi alapján döntenek? Elsősorban, az alapján, hogy mennyire vagy felkészült, milyen első benyomást teszel, és hogyan kommunikálsz.
Mielőtt még áttekintenénk ezt a három tényezőt, nem árt tisztázni mi is az állásinterjú alapvető célja? Az, hogy bejuss a következő körbe illetve ajánlatot tegyenek neked. Nem csak a játszmákat, de a meccset is meg kell nyerni. Ez az a cél, amit szem előtt kell tartani az interjú előtt, közben és után.
A felkészülés
A legfontosabb, hogy tisztában legyél önmagaddal, tudd, hogy ki vagy, mit szeretnél, és mi az, ami fontos neked. Milyen tevékenységek azok, amiket szívesen, és jól is tudsz csinálni? Ahhoz, hogy igazán meggyőző legyél, elengedhetetlen, hogy valóban akard azt az állást, és elhidd, hogy ez az, ami neked kell. Igen ám, de ehhez a hithez szükséges, hogy tudjál lehetőleg sok konkrétumot a cégről, a munkahelyről és a feladatokról. A felkészülés során gyűjts össze mindent, ami hozzáférhető a vállalatról, az interjúztatóról és az adott állásról. Alapkövetelmény, hogy amit az interneten meg lehet találni, azt ismerd és tudd. Jó gondolat beszélni mindenkivel, aki erről a cégről bármit is tudhat: ott dolgozókkal, ügyfeleikkel, beszállítóikkal, sőt még a versenytársaikkal is. Ha jól felkészültél az interjún már nem lesz számodra újdonság, sőt, lehet, hogy egyes kérdésekben még tájékozottabb is leszel, mint a kérdeződ.
Eladni, eladni, eladni
Gyakran szokták mondani, hogy a jelentkezőnek el kell adnia magát az interjún. Ez jó megközelítés, mert, gyakorlatilag (ha kicsit egyszerűsítve is) pontosan erről van szó. Azt kell elhitetned az interjúztatóval, hogy te vagy a legjobb megoldás a problémájukra, meg kell őt győznöd, vagyis el kell adnod magad. Tehát akkor, tekinthetjük az interjút egy eladásnak, ami más szóval, alapvetően egy üzleti prezentáció. Ki az, aki egy prezentációra elmenne úgy, hogy „majd mondok valamit”? Mint minden bemutatót, ezt is érdemes gondosan megtervezni. A fejben alaposan átgondolt válaszok és történetek kezdetnek jók, de gyakorlás nélkül nem túl sokat érnek. Keríts egy-két barátot, akik hajlandóak türelmesen végighallgatni a várható kérdésekre adott válaszaidat, és építő kritikával támogatni a felkészülésed. Legyen sok, saját magadról szóló történeted, amit az adott álláshoz igazítva gördülékenyen tudsz elmesélni. Ebben a stádiumban már érdemes lehet szakember segítségét kérni: a videós próbainterjú például sok olyan apróságra is fényt deríthet, amit magadtól nem vennél észre.
Az első benyomás
Tetszik, vagy nem, a megjelenésed (ruházat, smink, hajviselet, stb.) nonverbális kommunikációd (testtartás, arckifejezés, hanghordozás, stb.) alapvetően meghatározza, mit gondolnak rólad. Például azokat a hölgyeket, akik szemüveget viselnek intelligensebbnek szokták gondolni…
Fordíts figyelmet arra, hogy a külsőd ugyanazt sugározza, amit később el is fogsz mondani: minden szempontból te vagy az ő emberük. Illeszd az öltözeted a megcélzott vállalatnál szokásoshoz, használj diszkrét sminket. Mozogj, viselkedj, beszélj úgy, mintha már ott dolgoznál. Ezt is lehet, és érdemes gyakorolni.
Minden prezentáció legnehezebb része, az első néhány mondat: gondold át, írd le, tanuld meg és gyakorlod azt, amit magadról röviden mondani szeretnél.
A kommunikáció
A „hogyan” majdnem annyit számít, mint a „mi”. Hinned kell abban, amit mondasz, mert a rutinos interjúztató megérzi a belső „egyet nem értést”. Be kell gyakorolni a válaszokat, mert amikor a múltadban elmerülve, kerek mondatokat igyekszel összeállítani (a kérdésekre válaszolva), akkor kicsit elveszted a kapcsolatot a külvilággal, így az interjúztatóval is. Ahhoz, pedig, hogy venni tudd a tőle érkező kommunikációs jelzéseket, őrá kell figyelned. Más szóval, ne ott találd ki, mit fogsz mondani, hanem inkább tarts szemkontaktust, kövesd a kérdező nonverbális kommunikációját. A jól összeszedett „spontán” válaszok önbizalmat sugároznak (és adnak) meggyőzőbbek, erősítik a pozitív benyomást. Fontos, hogy önmagad tudj lenni, de ne felejtsd el, ez egy több felvonásos előadás, ahol a cél az, hogy a végén csak neked tapsoljanak.
Cikkünk szerzője Gerlei Béla karrier-tanácsadó és coach, a Karrier Intézet igazgatója, állandó szakértőnk.