nlc.hu
Olimpia 2024
Celine Dion előtt Edith Piaf is emberfeletti erővel énekelte ugyanazt a dalt

Hymne à l’Amour: A dal, ami Édith Piafot és Celine Diont is hőssé tette

A Hymne à l’Amour című dal híres arról, hogy hatalmas lelkierővel bíró énekesnők adják elő. Először Édith Piaf tette ezt, most pedig Celine Dion - az olimpián.

 

„Megtiszteltetés számomra, hogy felléphettem ma este, a 2024-es párizsi nyitóünnepségen, és olyan örömmel tölt el, hogy visszatérhetek az egyik kedvenc városomba! Legfőképpen annak örülök, hogy ünnepelhetem ezeket a csodálatos sportolókat, az áldozatvállalásról és az elszántságról, a fájdalomról és a kitartásról szóló történetükkel együtt”

 

üzente Celine Dion az olimpiai sportolóknak. Ha van valaki, aki őszintén tudja, mit jelent az áldozatvállalással, elszántsággal, fájdalommal és kitartással járó történet, az Celine, akit négy év után először láthattunk viszont színpadon. A nem akármilyen visszatéréshez pedig egy nem mindennapi színpad dukált: Celine Dion az Eiffel-tornyon énekelte el a Hymne à l’Amourt.

Dion fellépésével emberfeletti erőről tett tanúbizonyságot: júniusban jelent meg az Ez vagyok én: Celine Dion című dokumentumfilmje, melyben minden perc az énekesnő küzdelméről szól. A csodás hangú előadóművészt ugyanis évekkel ezelőtt úgynevezett stiff person szindrómával diagnosztizálták. Ez egy izomgörcsökkel és egyre merevebbé váló testrészekkel járó betegség, ami a hangszálakra is hatással van. Ezért Celine Dion számára minden alkalom, amikor énekel egy véget nem érő küzdelem – ő azonban nem hajlandó feladni a betegséggel való harcát.

Éppen ezért bírt olyan óriási jelentőséggel Celine dalválasztása az olimpiai nyitóünnepségre. A Hymne à l’Amour ugyanis Édith Piaf egyik legismertebb dala. Az pedig, hogy a sanzonénekesnő szerzeményével emelkedett fel főnixként az Eiffel-torony színpadára Dion, nem csupán a franciák előtti tisztelgést jelentette, hanem megidézte azt a gigászi lelkierőt, ami Édith Piafnak – és magának, Celine Dionnak – volt, mikor először elénekelte ezt a dalt.

Miután a stiff person szindróma gyógyíthatatlan, csupán kordában tartható, ezért sajnos nagyon is elképzelhető (de persze ne legyen igazunk), hogy hiába ünnepeltük Celine hősies visszatérését, az énekesnő egyúttal búcsúzott is tőlünk.

Ahogy Piaf is e dallal búcsúzott élete szerelmétől, Marcel Cerdantól.

Egy mindent elsöprő szerelem

Ha Édith Piaf volt a francia történelem legnagyobb énekesnője, akkor bizton állíthatjuk, hogy Marcel Cerdan volt a legjobb bokszolója. A szegénységben született algériai 8 évesen kezdett bokszolni, 18 évesen pedig már középsúlyban debütált Casablancában. 1947-ben, 31 éves korában egy baráti vacsorán ismerkedett meg Édith Piaffal New Yorkban, akinek akkoriban jelent meg a La vie en rose című dala. Marcel Cerdan ekkor már nős volt, három gyerekkel. Így az énekesnő és a bokszoló között nem is alakult ki semmilyen kapcsolat.

A találkozás azonban olyan mély nyomott hagyott mindkettőjükben, hogy nem bírtak távol maradni egymástól. Cerdan Párizsban elment Piaf egy koncertjére a Club des 5-be, s mikor a nő New Yorkban lépett fel, a férfinek pedig a Madison Square Gardenben volt mérkőzése, együtt vacsoráztak – bár a terveik szerint, csupán barátilag. A legenda úgy szól, hogy egy kocsmában kötöttek ki pastrami szendvicset enni, de Piafnak nem tetszett a hely minősége, ezért átmentek New York legjobb francia éttermébe. Ez pedig minden gátat elsodort, és utat engedett a kettejük közti szenvedélynek.

Edith Piaf és boxoló szerelme Marcel Cerdan

Edith Piaf és boxoló szerelme Marcel Cerdan (középen), Párizsban, 1948. (Fotó: AFP)

A pár kezdetben rejtegette a kapcsolatát – érthető módon, hiszen Marcel még mindig házas volt –, de tény, hogy nem csinálták túl ügyesen. Marcel állandóan feltűnt Édith koncertjein, ahogy az énekesnő sem hagyta ki a bokszoló egyetlen meccsét sem. A jelenlétük pedig hamarosan feltűnt a médiának is.

Ezért Piaf sajtótájékoztatót szervezett a lakásában, hogy elmagyarázza: ő és Marcel pusztán nagyon közeli barátok. De mikor 1948 márciusában együtt szálltak ki New Yorkban egy repülőgépből, a fotókat látva senki nem hitt nekik.

Nyilván Cerdan felesége, Marinette sem, akit a férfi Marokkóból Párizsba költöztetett a gyerekekkel, mikor a nő el akart tőle válni. Megígérte, hogy sosem hagyja el a családját, ezt az ígéretét pedig haláláig betartotta. (A férfi temetése után Édith állítólag felkereste Marinette-et, mindent bevallott a nőnek, és barátnők lettek.)

A botrány első jelét követően a franciák úgy tűnt, elfogadták a románcukat, és ha lehetséges, Cerdan még népszerűbb lett az országban, hiszen elrabolta a hőn szeretett dívájuk szívét. A sanzonénekesnő pedig Marcel kabalája lett: a férfi a kapcsolatuk alatt vált világbajnokká, Édith pedig látszólag megjósolta a bokszoló győzelmét.

Edith Piaf és boxoló szerelme Marcel Cerdan

Edith Piaf és boxoló szerelme Marcel Cerdan (Fotó: AFP)

A házban ugyanis a nő indokolatlanul rózsailatot érzett, amit Szent Teréz által küldött jelként értelmezett. Neki tulajdonította, hogy gyermekkorában felgyógyult a keratitisból, mely kis híján a látásának elvesztését okozta. Így hát a győzelem estéjét Piaf rózsákkal hintette be a lifttől a New York-i Park Avenue-i lakás bejáratáig vezető utat, és így várta haza a szerelmét.

Piaf és Cerdan boldogok és végtelenül szerelmesek voltak, és nemcsak New Yorkban, de Párizsban is volt közös otthonuk. Ez utóbbi volt az a ház, amelyben Piaf, a legjobb barátjával és zeneszerzőtársával, Simone Berteaut-val 1949-ben megírták a Marcelhez szóló Hymne à l’amour, azaz Himnusz a szerelemhez című dalt.

Szívfacsaró fellépés

Míg Marcel Cerdan Párizsban egy sérülésből épült fel és készült fel a következő mérkőzésére, addig Édith Piafnak New Yorkban volt koncertsorozata. Látni akarta a szerelmét, ezért megkérte, hogy csatlakozzon hozzá. „Gyere repülővel! Ha hajóval jössz, az olyan hosszú idő, hogy belehalok a hiányodba” – kérlelte. 1949. október 28-án Marcel befejezte az edzést, és felszállt a New Yorkba tartó Air France járatra.

Edith Piaf

Edith Piaf egy New York-i klubban énekel azon a végzetes éjszakán, amikor lezuhant szerelme Marcel Cerdan repülőgépe (Fotó: Getty Images)

Ez volt az a repülőgép, amely az Azori-szigeteken lezuhant, és a legénység mind a tizenegy tagja és a fedélzeten tartózkodó 37 utas meghalt. Köztük Marcel Cerdan. Abban a pillanatban Édith a színpadon volt. Arra kérte az asszisztensét, Marc Bonelt, hogy menjen ki Cerdan elé a reptérre a producerével, Louis Barrierrel. A gép késett, ők ketten vártak. A koncert véget ért, Piaf elment aludni. Ekkor érkezett meg a tragédia híre.

Édith Piaf vigasztalhatatlan volt, szenvedett a fájdalomtól és a bűntudattól. Ennek ellenére úgy döntött, mégsem mondja le a koncertet és színpadra áll. „Ezen az estén Marcelnek énekelek, és csakis neki” – mondta. Emberfeletti lelki erővel elénekelte a Hymne à l’amourt.

„A kék ég felettünk összeomolhat/És a föld is szétcsúszhat/Cseppet sem érdekel, hogyha szeretsz”

– szól a dalszöveg. És igen, Édith Piafot elmondhatatlanul szerette Marcel Cerdan, ahogy a sanzonénekesnőnek is a férfi maradt élete szerelme. Azonban a 2024-es párizsi olimpiai megnyitó után új értelmet nyertek ezek a sorok: az egész világ Celine Dion iránti szeretetéről tanúskodnak, aki érzelmes, mégis hibátlan előadásával mindannyiunkat megríkatott.

 

(Forrás: The Guardian, Marie Claire Italia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top