nlc.hu
Olimpia 2024
50 feletti női olimpikonok

70 éves volt a legidősebb nő, aki indult az olimpián, egy 64 éves versenyző pedig még aranyat is nyert

Bár az olimpia – mint minden versenysport – főként a huszonévesek terepe, azért az idősebb korosztályok is rendszeresen képviseltetik magukat a nyári játékokon. Cikkünkben összeszedtük az eddigi legidősebb női versenyzőket: csak ötven fölöttiek jöhettek számításba, és minden sportágból csak egy.

Lorna Johnstone – 70 éves (díjlovaglás, 1972, München)

Lorna Johnstone 1902-ben született az észak-angliai Yorkban: családja igen jómódú volt, nagyapja egy yorkshire-i mérnöki vállalkozást vezetett, később parlamenti képviselő lett. Johnstone-ék előszeretettel űzték a brit arisztokrácia egyik kedvenc sportját (avagy sportnak nevezett barbár időtöltését), a rókavadászatot, így a kis Lorna már gyermekkorától kezdve rendszeresen lovagolt; bár tizenháromszoros nemzeti bajnok volt díjlovaglásban, az olimpiára végül csak későn jutott ki – részben nyilván azért, mert lovas számokban 1952-ig csak katonatisztek és egyéb úriemberek indulhattak, nők nem.

Ettől függetlenül az ‘52-es helsinki olimpián még nem vett részt, de 1956-ban már ott volt Melbourne-ben (pontosabban Stockholmban, mert a szigorú ausztrál karanténszabályok miatt a lovas sportolók ott versenyeztek), ‘68-ban Mexikóban, 1972-ben, 70 éves korában pedig Münchenben – ezzel pedig ő lett minden idők legidősebb női olimpiai résztvevője, ami úgy is fantasztikus teljesítmény, hogy érmet egyik alkalommal sem vihetett haza. Johnstone egészen a nyolcvanadik születésnapjáig versenyzett díjlovaglásban, és ott volt a Royal Horse Society Hall of Fame első beiktatott tagjai között. 1990-ben, 87 éves korában hunyt el. 

Fotó: Gerhard Rauchwetter/picture alliance via Getty Images

Fotó: Gerhard Rauchwetter/picture alliance via Getty Images

Eliza Pollock – 64 éves (íjászat, 1904, St. Louis)

Lida Peyton „Eliza” Pollock 1840-ben született az Ohio állambeli Hamiltonban, amely abban az időben még csak aprócska település volt, ám a század végére jelentős iparvárossá vált. Hogy Pollock pontosan mikor (és egyáltalán, miért) kezdett érdeklődni az íjászat iránt, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy a harmincas-negyvenes éveiben már az Cincinnati Íjász Egyesület tagja volt, és rendszeresen versenyzett más női íjászokkal Ohio környékén; 1887-ben, 47 éves korában pedig megnyerte az ohiói állami bajnokságot is.

Az első, 1896-ban megtartott modern olimpián még nem indulhattak nők, 1900-ban azonban már néhány versenyszámban igen, az 1904-es St. Louis-i játékokon pedig végre a női íjászok előtt is megnyílt a pálya.

A 64 éves Pollock itt két bronzérmet szerzett, valamint egy aranyat az első helyezett csapat tagjaként; vagyis mindmáig ő a legidősebb nő, aki aranyérmet nyert egy olimpián.

A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy 1904-ben csupán hat nő versenyzett ebben a számban, mindegyikük amerikai állampolgár, és közülük öten ugyanannak a sportklubnak a tagjai voltak. Más női csapat pedig nem is indult, tehát Pollockék talán csak akkor nem nyernek aranyat, ha a céltábla helyett egymásra kezdenek lődözni.  

Pollock – bár több olimpián már nem indult – még évekig folytatta a versenyszerű íjászatot; 78 éves korában, 1919. március 25-én halt meg Wyomingban.

Ni Xia Lian – 61 éves (asztalitenisz, 2024, Párizs)

A pingpongnagyinak is becézett, kínai születésű Ni Xia Lian az 1983-as asztalitenisz-világbajnokságon 20 évesen aranyérmet nyert csapatban és vegyes párosban. Akkoriban az asztalitenisz még nem volt hivatalos olimpiai sportág, és csak az 1988-as szöuli olimpián ismerték el annak. 1989-ben, miután otthagyta a kínai válogatottat, Xia Lian Németországba költözött, majd két évvel később Luxemburgba, és azóta is választott hazáját képviseli különböző világversenyeken. 37 évesen vett részt a 2000-es sydney-i olimpián, és azóta minden olimpiára kvalifikálta magát; noha érmet egyiken sem szerzett, otthon valóságos nemzeti hősnek számít.

Párizsban most a második fordulóban esett ki, de egy új rekordot így is beállított: 61 évesen ő lett a legidősebb asztaliteniszező, aki valaha meccset nyert az olimpiák történetében: a nála 30 évvel fiatalabb török Sibel Altinkayát győzte le a legjobb 64 között.

Susan Marie Nattrass – 57 éves (sportlövészet, Peking, 2008)

Az 1950-es születésű. ugyancsak kanadai Susan Marie Nattrass a női traplövészet (korábbi nevén: agyaggalamb-lövészet) egyik úttörője, civilben pedig csontritkulással foglalkozó kutatóorvos. Az 1970-es évektől a 2010-es évekig nemzetközi elit szinten versenyzett: összesen hat olimpián vett részt (bár érmet ezeken nem szerzett) és hét alkalommal nyert világbajnokságot. 

Az 1996-os nyári olimpiai játékok után a Nemzetközi Lövészszövetség úgy döntött, hogy megszünteti a nők számára a trap- és skeetlövészet versenyszámokat, és helyette úgynevezett dupla trapben versenyezhetnek, ahol egyszerre két agyagtányért dobnak. Ez egy nehéz átállás, amelyet Nattrass – aki 1993-ban két világkupát nyert a dupla trapban – ahhoz hasonlított, mintha egy lesiklásban versenyző síelőnek át kellene állnia sífutásra. Kampányt indított – leveleket írt, felméréseket végzett, politikusoknál lobbizott – a két versenyszám megszüntetéséről szóló döntés ellen, és öt hosszú év után végül sikerrel járt: a női skeet- és traplövészet azóta is olimpiai szám.  

Lesley Thompson-Willie – 56 éves (evezés, 2016, Rio de Janeiro)

Lesley Thompson-Willie (fotó: rowingcanada.org)

Lesley Thompson-Willie (fotó: rowingcanada.org)

Nyolc nyári olimpián szerzett öt érmével a kanadai Lesley Thompson-Willie 2016-ig több alkalommal vett részt a játékokon, mint bármely más evezős. Ezt a teljesítményt még lenyűgözőbbé teszi az a tény, hogy csak a húszas évei közepén kezdett el komolyan evezni; bár az 1981-es világbajnokságon indult, és a negyedik helyen végzett a nyolcas evezős számban, eredeti hivatása a torna volt. Csak akkor váltott át az evezésre, amikor a Nyugat-Ontarioi Egyetem versenyzőjeként sérülést szenvedett; termetéből és tornász múltjából adódóan kormányosi pozícióba került.

Az 1983-as világbajnokságon ismét negyedik lett, ezúttal négyesben, az 1984-es nyári olimpián pedig megszerezte első nagy nemzetközi érmét, az ezüstöt, ugyanebben a számban a románok mögött végezve. Miután az 1986-os Nemzetközösségi Játékokon aranyérmet szerzett a négyesben, utolsó nagy versenyét ebben a számban az 1988-as nyári olimpián rendezték, ahol a kanadai hajó hetedik lett. Ettől kezdve a nagyobb versenyeken kizárólag a nyolcas evezősök között szerepelt.

Thompson-Willie 1992-es 2000-ig egyetlen alkalommal nem maradt le a dobogóról az olimpián, illetve a világbajnokságon: ‘92-ben aranyérmet nyert, a 1996-os játékokon és az 1997-es világbajnokságon ezüstérmet, a 2000-es játékokon, valamint az 1998-as és 1999-es világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett. A 2000-es olimpia után visszavonult, és edzősködni kezdett. Öt év után azonban úgy döntött, hogy visszatér az evezéshez, és még épp időben csatlakozott a kanadai csapathoz, hogy részt vehessen a 2006-os világbajnokságon, ahol az ötödik helyen végzett nyolcas evezésben.

A 2007-es versenyen hatodik, a 2008-as nyári olimpián negyedik, majd a 2009-es világbajnokságon ismét hatodik lett. A következő évben visszatért a dobogóra: a 2010-es és 2011-es világbajnokságon, valamint a 2012-es nyári olimpián ezüstérmet szerzett. 2016-ban, 56 éves korában a riói olimpián csapatával az ötödik helyre futott be. 

Maxine Mitchell – 51 éves (vívás, 1968, Mexikóváros)

Maxine Mitchell (fotó: //westcoastfencingarchive.com/)

Maxine Mitchell (fotó: http://westcoastfencingarchive.com/)

Maxine Mitchellről sajnos túl sok információ nem lelhető fel az interneten. Az biztos, hogy az amerikai vívónő 1917-ben született, 1952-68 között négy olimpián indult, és csak az 1964-es tokiói olimpiáról maradt le. 1952-ben, 1954-55-ben és 1958-ban az Amerikai Amatőr Vívó Liga vívóbajnoka volt, 1956-57-ben, 1959-ben és 1962-ben pedig csapatbajnokságot nyert. Az 1955-ös Pánamerikai Játékokon egyéni aranyérmes volt, 1959-ben pedig ezüstérmet nyert. Mitchell emellett három aranyérmet szerzett csapatban is a Pánamerikai Játékokon 1959-ben, 1963-ban és 1967-ben. 1991-ben halt meg, 74 éves korában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top