nlc.hu
Olimpia 2024
Súlyos szemsérülést szenvedett Jansik Szilárd pólós, ömlött a vér a negyeddöntőben

Súlyos szemsérülést szenvedett Jansik Szilárd pólós, ömlött a vér a negyeddöntőben

Az olaszok elleni hihetetlen körülmények között megnyert negyeddöntő közben brutális sérülést szenvedett Jansik Szilárd.

Elképesztően izgalmas pillanatoknak lehettek szemtanúi azok, akik követték a magyar férfi-vízilabdaválogatott meccsét Olaszországgal a párizsi olimpia negyeddöntőjében. Vogel Soma kapus parádés védéseinek köszönhetően végül ötméteresekkel győzedelmeskedett a hazai csapat, így ott van a tavaly világbajnok csapat a legjobb négy között, és már az érmekért küzdhet. 

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

A verseny azonban nem telt zavartalanul, ugyanis a mérkőzés egy alkalommal percekig állt, az egyik olasz játékos ugyanis komoly sérülést okozott az egyik játékosunknak, Jansik Szilárdnak. Az olasz sportoló nem direkt ütötte meg Szilárdot, csupán egy szerencsétlen karlendítés következtében sikerült olyan szerencsétlenül eltalálnia ellenfelét, hogy azonnali orvosi vizsgálatra, kezelésre és ellátásra volt szüksége. Az olasz játékost az eset után kiállították.

A meccs után Jansik az alábbiakat nyilatkozta feldagadt szemmel: 

“Nem könnyeztem meg a továbbjutást, még tartogatom a könnyeket. Érzelmi hullámvasúton ülök, hiszen a rendes játékidőben eldönthettem volna a továbbjutást. Nagyon örülök, hogy megmentett engem a csapat és ezért vagyunk mi egy nagybetűs társaság, hogyha valaki hibázik, akkor a másik segít neki, kijavítja a hibát. Akkor kell igazán nagyot nyújtani, amikor az egyenes kieséses szakasz van. Fél negyeden át szédültem, de vissza tudtam menni, kicsit talán segíteni is tudtam a többieknek. A horvátok ellen szeretnénk nyerni, a két csoportelső és a két csoportmásodik is kiesett, nem mindennapi dolgok történtek itt.”

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top