nlc.hu
Olimpia 2024
Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok, Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeres nyílt vízi úszásban

Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok, Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeres nyílt vízi úszásban

A már-már hűvös, 17 Celsius-fokos reggeli levegőben vette kezdetét a verseny a Szajnában, a két magyar sportoló pedig elképesztő teljesítményt nyújtott!

A Szajnában rendezett 10 kilométeres nyílt vízi úszásban Rasovszky Kristóf elsőként ért célba, míg Betlehem Dávid szintén elképesztő teljesítménnyel a harmadik lett. 

Rasovszky Kristóf (Fotó: Getty Images)

Rasovszky Kristóf (Fotó: Getty Images)

Már önmagában az is történelmi pillanat volt, hogy két úszónknak is sikerült kvalifikálni magát a versenyszámba, az azonban még inkább hihetetlen teljesítmény, hogy mindketten felállhatnak a dobogóra! Rasovszky Kristóf regnáló világbajnokként vághatott neki a viadalnak, míg Betlehem Dávid medencében 1500 méteren egy hete új országos csúcsot elérve lett negyedik. 

A verseny 7 óra 30 perckor kezdődött, a nagy sodrású vízben, melynek tisztasága az utóbbi időben folyamatosan kérdés volt az egész világ számára. Aki követte az elmúlt napok híreit, az tudja, hogy a Szajna rossz vízminősége miatt elmaradtak benne az edzések és napokat tolták a benne folyó versenyszámokat is. Sokáig nem is lehetett tudni, hogy vajon a folyó alkalmas lesz-e az úszásra. Párizs térségében amúgy több mint 1,4 milliárd eurót fordítottak arra a szervezők, hogy tisztító- és vízelvezető rendszereket telepítsenek a Szajnára azért, hogy a nyílt vízi úszóversenyeket a folyóban, a metropolisz nevezetességei mentén rendezhessék meg. Végül azonban megfelelőnek minősítették a folyó vizét az úszásra, így megkezdődtek benne a versenyek. 

Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf (Fotó: Getty Images)

Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf (Fotó: Getty Images)

A nézők azonban remekül jártak a III. Sándor hídról induló verseny helyszínével, a hídról a háttérben balra az Eiffel-toronnyal, jobbra a Grand Palais-val a francia főváros három szimbolikus építménye is főszerepet kapott a látványvilágban.

Rasovszky Kristóf csodálatra méltó teljesítményével megszületett a magyar küldöttség negyedik aranyérme a párizsi játékokon, Betlehem révén pedig három ezüst mellé a negyedik bronz is. 

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top