Olimpia 2016

Olimpia 2016: Andy Murray helyretette a BBC szexista riporterét

A skót teniszező élő adásban igazította ki a brit hírcsatorna riporterét, aki nemes egyszerűséggel megfeledkezett róla, hogy a nők is teniszeznek, nem is rosszul.

Murray azután nyilatkozott a BBC-nek, hogy a riói olimpián az argentin Juan Martin Del Potróval vívott négy órán át tartó meccs végén megnyerte második olimpiai aranyérmét. Ezzel ő lett az első férfi, aki két egymást követő olimpián is nyerni tudott.

Igazi bajnokhoz méltó viselkedés, szép volt Andy!
Igazi bajnokhoz méltó viselkedés, szép volt, Andy!

A BBC tudósítója, John Inverdale azonban úgy konferálta fel a 29 éves sportolót, mint az első embert, akinek sikerült ez a bravúr. Ez azonban nem tetszett Murray-nek, aki élő adásban igazította ki a brit állami tévé riporterét.

“Venus és Serena [Williams] fejenként nyertek négy-négy olimpiai aranyat” – mondta Murray, akinek a nyilatkozata után felrobbant a Twitter. A felhasználók egy része a teniszezőt éltette, mások a BBC-nek és személyesen Inverdale-nek olvastak be a kínos baki után.

A magunk részéről innen is gratulálunk Andy Murray-nek a győzelméhez és a nyilatkozathoz is. Neki, Novak Đokovićcsal szemben valószínűleg nem lenne problémája azzal sem, ha a nők ugyanannyit keresnének, mint ő.

További cikkek a 2016-os olimpia témájában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top