 |
A retextil, mint terápiás módszer
Most éppen csak ketten vannak itthon. A dühöngőben, a hatalmas színes párnabuckák közt keressük őket, de persze a számítógépnél ülnek. Ám amint beszélgetni kezdünk az átriumban, közénk telepednek. Angéla hamar felugrik a fiúk déli ebédeléshez szoktak, és hamarosan föllázadnak, ha nem kapnak enni, be kéne fejezni a szombati menüt. Sólet tésztával mondják hangosan a fiúk. Ebben a feszített élettempóban, amelyet az öt fiú és Magyarország legelső és egyetlen retextil manufaktúrájának vezetése megkíván, muszáj a lehető legpraktikusabban működni.
A retextil is így született.
Amikor az Egyes elkezdett a kövön mászni, folyton attól féltem, hogy fölfázik. Szőnyeg kellett volna, de nagyon nem volt rá pénzünk. Úgyhogy azt gondoltam, ha kötni, horgolni, varrni tudok, akkor nyilván szőni is. Ahol nagy a család, ott tele a szekrény kinőtt, szakadt ruhákkal. Fölvagdostam csíkokra, a fötrőt megcsináltattam varrógépből, és csináltam vagy ötven rongyszőnyeget, éjjel tíztől kettőig. Aztán egyszer beakadt, hogy hoppá, mi van akkor, ha a felvető szál is rongyból van? Három évig gondolkodtam, mire kijött ez a rendszer: a textil rendje. Később szlovák útikönyvekben, dél-amerikai mintákban találtam hasonló technikákat. Én meg csak próbálkoztam, hátha így is lehet. És kiderült, hogy tényleg.
 |
Nézem a munka megkönnyítésére kitalált Angéla által fötrőnek nevezett szerkezetet: két kerek köszörűkőhöz hasonlító vaslemez segítségével vastag zsinórt sodor az ollóval spirálcsíkokra vágott ruhahulladékból. Három év volt, mire letisztult a technológia, és Angéla fejében kialakult, mire is jó neki a retextil.
Itt, ahol élünk, Istenkúton, Pécs folyóvíz és rendes út nélküli kertvárosában a hegyoldalban, óriási a munkanélküliség. Nincs ipar, nincsenek munkahelyek, nincs kocsma, se közösségi ház. Az iskolát is bezárták, ma már csak a buszon találkoznak az emberek. Eszembe jutott: ha nekem a retextil ennyire bejött, lehetne másnak is jó. Lehetne ennek társadalmi funkciót adni, hogy egy adott közösség azokat a ruhákat, amelyekre nincs szüksége, odaadja a műhelynek, cserébe megrendelhet olyan tárgyakat, amilyeneket szeretne szőnyegeket, bútorokat, hintát. Ezt az együttműködő önellátó közösséget nem sikerült megteremteni, viszont kiderült a retextilről, hogy nagyon jó rehabilitációs eszköz, és alkalmas arra, hogy az ember a saját teremtő erejét előhívja általa. A rongyszálból mindent meg lehet csinálni: övet, táskát, sapkát, bútorokat, berendezési tárgyakat, függőágyakat. De számomra igazán a közösségi terápiás szintje izgalmas, hogy tereket lehet készíteni rongyszálból, közösségi rítusként, és ennek a rítusnak az is részese lehet, aki esetleg csak arra képes, hogy a gombokat levagdossa.
A gomb is hasznosul Angéla különböző méretű gombokból fűzött karkötőjét, nyakravalóját nézem, ahogyan beszél, gépiesen tekergeti, sodorgatja.
Egy súlyos állapotú lány készítette nekem a műhelyben. Nem ment könnyen a kétsoros fűzés neki, de megcsinálta, és azóta hordom, mint egy amulettet.
| A teljes cikket – a retextil kibontakozó sikertörténetét – a Nők Lapja október 17-én megjelenő, 42-es számában olvashatjátok! |
Még több az e heti Nők Lapjából: Egy baba; két nyelv » |
