Öltözködjünk

11 ruhás sunyítás, amit már elkövettünk

Igyekszünk, hogy mindig makulátlan legyen a megjelenésünk, de azért egy-egy engedmény néha becsúszik. De tegye fel a kezét, aki soha nem trükközött még, ha szükség úgy hozta!
11 ruhás sunyítás, amit már elkövettünk
11 hiba, amit elkövetünk, ha tetszeni akarunk

1. Kicsit szorít, de sebaj

38-as kéne, de nincs, pedig annyira szép, álmaink cipője. A színe csodásan megy a szemünkhöz, a bokánk pedig sose volt még ilyen vékony. Szorít, folyik a könny, görbül a száj, de megvesszük, majd kitágul. Persze már a boltból kifelé tudjuk, hogy majd az unokahuginál köt ki a soha ki nem táguló lábbeli.

2. Nincs se cérna, se kedv

Ha nagyi látná, amit művelünk, sírva rohanna a templomba, hogy helyettünk is meggyónja a bűneinket. Pedig sajnos nem mindig van itthon cérna, ráadásul pont olyan színben, amilyenben kell, meg idő se mindig jut a lyukak befoltozására, így aztán a szakadt hónaljnak néha sajnos be kell érnie egy szép biztostűvel. Persze csak átmenetileg.

11 ruhás sunyítás, amit már elkövettünk3. Második kör

Az a lazacszínű pulcsi kéne mára, de hol lehet? Szokás szerint a hétfői szettünk alatt hever a fotelban, látott már szebb napokat a kedvenc darab, de sebaj. Bespricceljük öblítős vízzel, és gyorsan átvasaljuk. Elvégre is bele nem izzadtunk, nem bányában hordtuk, csak a tisztesség miatt kerülne elvileg a szennyesbe, de előtte még felvesszük egy második felvonásra.

4. Folt volt, folt nincs

Megint egy kedvenc, amit a legutóbbi vacsorán sikerült alaposan összemaszatolni, még jó, hogy ott van az a hatalmas rózsa, amit nemrég vettünk, ha másra nem is, a folt betakarására tökéletesen megfelel majd. Mert ugye azzal mindenki tisztában van, hogy a hiperszuper folttisztítók csak a mi foltjainkat nem távolítják el…

5. Dupla szivacs

Tudjuk, hogy a belső számít, és laposan is szépek vagyunk, de azért néha nem árt, ha domborítunk valamit. Ilyenkor akár dupla vastag szivacs is bekerülhet a melltartóba, ha pedig véletlenül az este végeztével lekerül, majd kárpótoljuk a másik felet a kegyes hazugságért cserébe.

6. Mégsem kell

Kicsit drága az a hosszú muszlinruha, de álmaink darabja, majd legfeljebb összébb húzzuk a nadrágszíjat. Megvesszük. Egyszer felvesszük, de rájövünk, értelmetlen ruha a gardróbunkban és soha többet nem hordanánk, elvisszük a tisztítóba, és újjávarázsoljuk, aztán pedig szemlesütve visszavisszük a boltba, ahol elsírjuk bánatunkat, hogy sajnos túl kicsi lett.

7. Ez csak a turiból van

Már akkor tudjuk, hogy gond lesz a negyvenhetedik blúzból, amikor belépünk a boltba, de azért csak megvesszük. Otthon pedig szemlesütve közöljük, hogy alig 40 forint volt és a turiban szereztük.

8. Lenyúljuk a pasink ruhatárából

Megvettük karácsonyra neki azt a pulcsit, amit igazából mi is szívesen hordanánk, így aztán biztos nem bánja, ha néha kölcsönvesszük… Aztán persze mindig gondosan visszahajtogatjuk a szekrénybe.

11 ruhás sunyítás, amit már elkövettünk9. Kihíztuk

Van az úgy, hogy olykor felszalad pár kiló és a legjobb farmerünk alig jön fel ránk, ilyenkor azért csak beletuszkoljuk magunkat valahogy, a gombot persze nem gomboljuk be, és hosszú felsőrészt választunk hozzá, de ennyi azért belefér, ugye?

10. Elfogy a tiszta ruha

Aki sokat dolgozik, az tudja hogy a mosás igazi hétvégi program, ha azonban a hétvégén se jut idő rá, akkor a hét második felére rohamosan fogyni kezdenek a tiszta fehérneműk. Ilyenkor pedig nincs más, mint elővenni a fiók aljából a 100 literes bugyit és reménykedni, hogy nem jön rá senki.

11. Pizsamában az utcára

Tudjuk, hogy ez már több a soknál, de velünk megesett. Másnaposan előkerestük a kutya pórázát, a kakiszacsit, de felöltözni már nem volt erőnk, így aztán pizsamában vonultunk a kutyával a sok sportos, nálunk sokkal fittebb gazdi között. Esküszünk, csak egyszer fordult elő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top