Öltözködjünk

Pelenkát adna a nőkre a divattervező

A több mint bizarr holmi ráadásul nem is alsóneműként funkcionál.

A brit Vivienne Westwoodról tudjuk, hogy előszeretettel provokál kreációival és divatbemutatóival, amivel az esetek többségében azért igencsak be is talál, de persze előfordul az is, hogy csúnyán túllő a célon. A képen látható ruhadarab esetében pedig egyértelműen ez utóbbi helyzet áll fenn… 

Pelenkát adna a nőkre a divattervező

 

A leginkább pelenkára emlékeztető, bizarr cuccot a divatguru nem kisgyerekek, hanem felnőtt nők számára tervezte, és bizony nem alsóneműként vagy otthonka gyanánt kell hordani, ez ugyanis konkrétan egy utcai viseletre szánt sort. Bár a magunk részéről nem biztos, hogy szeretnénk látni azt az utcát, ahol valaki ezt viseli.

A holmi ára „potom” 260 angol font, azaz átszámítva mintegy 92 000 forint, megdöbbentő módon azonban a vásárlókat még ez sem riasztotta vissza attól, hogy beemeljék a gardróbjukba: több luxusboltból is elfogyott ugyanis a teljes rendelkezésre álló készlet a modellből. Mit lehet erre mondani? Egészségükre!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top